Három Föld-méretű bolygóra bukkantak egy közeli csillag körül
2015. január 19. hétfő 13:25
Három, a Földnél alig nagyobb planétát fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a Kepler segítségével.
Az égitesteket az amerikai, brit és német csillagászok az Astrophysical Journal című szaklapban mutatták be, és tanulmányuk elérhető a szabadon hozzáférhető arXiv honlapon is.
Az EPIC 201367065 katalógusjelű csillag egy vörös törpe, amely méretét és tömegét tekintve alig feleakkora, mint a Nap. Mindössze 150 fényévnyire található, így az EPIC 201367065 a tíz legközelebbi, bolygórendszerrel rendelkező csillag közé tartozik - olvasható a PhysOrg hírportálon.
A három bolygó átmérője 2,1-szerese, 1,7-szerese, illetve másfélszerese a Földének. A legkisebb és a csillagtól legtávolabb keringő planéta az úgynevezett élhetőségi zónában van, vagyis felszínén a hőmérséklet lehetővé teszi folyékony víz meglétét.
A kozmikus léptékben kis távolság lehetőséget ad a csillagászoknak a bolygók légkörének tanulmányozására, hogy megállapítsák annak összetételét.
"A nitrogénből és oxigénből álló vékony légkör lehetővé tette az élet kifejlődését a Földön. A Kepler űrteleszkóp által eddig felfedezett bolygók többsége viszont vastag, magas hidrogéntartalmú légkörbe burkolózik, amely az általunk ismert életformákkal összeegyeztethetetlen, ám ki tudja, a természet tele van meglepetésekkel" - fogalmazott Ian Crossfield, az Arizonai Egyetem csillagásza, a tanulmány vezető szerzője.
A továbbiakban más távcsövekkel, egyebek mellett a Hubble-űrteleszkóppal folytatják a megfigyeléseket, hogy feltérképezzék a bolygók légkörének molekuláris összetételét. "A Hubble észreveszi, amennyiben ezek a meleg, a Földnél alig valamivel nagyobb égitestek légkörében magas a hidrogén koncentrációja" - hangsúlyozta Erik Petigura, a Kaliforniai Egyetem berkeleyi intézményének (Berkeley) kutatója, aki a Kepler-felvételek komputeres elemzése során vette észre a három égitestet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Jön az ezer meg ezer mécses...
- Pávkovics Gábor a Deák térről:...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- A Széchenyi tér átépítése után is...