Ferenc pápa: "mindannyian migránsok vagyunk"
2016. április 16. szombat 16:25

Mindannyian migránsok vagyunk - jelentette ki Ferenc pápa szombaton Leszbosz szigetén, közös imát mondva I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával és Ieronimosz athéni ortodox érsekkel.
A katolikus egyházfő elmondta: megérti az európai aggodalmakat a menekültáradat miatt, de a világnak nem szabad elfelejtenie, hogy a menekültek emberek, arcokkal, nevekkel, saját történetükkel, akiknek alapvető emberi jogait tiszteletben kell tartani. "Sajnos, egyeseknek - s köztük sok gyereknek - még csak megérkezni sem sikerült, hiszen a tengeren életüket vesztették, embertelen útjuk áldozataként" - mondta.
A pápa megköszönte Görögország lakosainak, s köztük a leszbosziaknak, hogy menekültek ezreit fogadták be. Köszönetet mondott emberségükért, amely "hidakat akar építeni, s elveti azt az illúziót, hogy bekerített területeket létrehozva nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. A valóságban ugyanis a korlátok megosztottságot szülnek, ahelyett, hogy segítenék a népek igazi fejlődését. Márpedig a megosztottság előbb vagy utóbb konfrontációhoz vezet" - szögezte le a katolikus egyházfő.
A három vallási vezető ezt követően virágkoszorúkat dobott a tengerbe a sziget legnagyobb települése, Mitilíni kikötőjében, a veszélyes útjuk közben a tengerbe veszett több ezernyi migráns emlékére.
A pápa és a két másik vallási méltóság azért látogatott Leszbosz szigetére - amely az egyik legfontosabb állomása a Törökország felől az Európai Unióba irányuló menekültáradatnak -, hogy ezzel is hangsúlyozzák: ők az életüket kockáztató, szögesdrótkerítésekkel feltartóztatott és táborokba kényszerített embertömegek mellett állnak, akik egy jobb élet és a biztonság reményében érkeztek Európába.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...

