Elkapkodták a Mein Kampf új német kiadását
2016. január 12. kedd 00:01

Pillanatok alatt elfogyott a német könyvesboltokból Adolf Hitler politikai kiáltványa, a Mein Kampf, amelynek tudósok kritikai jegyzeteivel ellátott kiadását pénteken dobták piacra a szerzői jogok lejárta után.
A négyezer példányban kiadott, mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott változatra már január 8-i megjelenése előtt hatalmas volt a kereslet, mintegy 15 ezer előzetes megrendelés érkezett rá.
Sajtóértesülések szerint az 59 euróba került könyv egy példányát már újraárulják az Amazon németországi honlapján tízezer euróért - adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.
Az 1925-ben először megjelent könyv szerzői jogait a náci Németország bukása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását. Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a müncheni KortársTörténelmi Intézet úgy döntött, hogy két kötetben kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos történész dolgozott három éven át.
Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás "eloszlatja a könyvet övező mítoszt".
Képünkön: a Mein Kampf kétkötetes új kiadása.
MTI - Fotó: telegraph. co
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tízéves kislányra lőtt...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...

