Barack Obama maradt az Egyesült Államok elnöke
2012. november 07. szerda 07:32
Barack Obama győzött Ohio államban az amerikai elnökválasztáson - közölte exit pollok alapján a Fox News közép-európai idő szerint szerda hajnalban.
Ezzel lényegében eldőlt, hogy újabb négy évig Obama marad az Egyesült Államok elnöke.
A szavazófülkét elhagyók közlése alapján és 75 százalékos szavazatfeldolgozásnál közölt részeredmények szerint Obama szűk többséggel, valamivel 50 százalék fölötti voksaránnyal diadalmaskodott. Ezzel továbbra is érvényes az a tendencia, hogy republikánus jelöltnek nem sikerül elnyernie az elnökséget Ohio nélkül.
Ohio az úgynevezett billegő vagy csatatérállamok közé tartozik, amelyeknél nem lehetett előre megbecsülni, melyik jelölt tudja elhódítani a szavazatok többségét. A tucatnyi ilyen állam többségében Obama győzött, mint például az utolsók között záró Nevadában és Iowában. Már korábban eldőlt, hogy a jelenlegi elnök Michigant, Pennsylvaniát, New Hampshire-t és Wisconsint is "elvitte" a billegők közül. Észak-Karolinában Romney nyert, míg Coloradóban és Minnesotában szintén Obama.
A legnagyobb csatatérállamban, Floridában még a szavazatok 96 százalékos feldolgozottságánál sem lehetett végeredményt mondani, mert a különbség mindössze 0,5 százalék volt (Obama javára). Hasonlóan szoros volt az eredmény Virginiában is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A választók kétharmada egyetért a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

