Az idősek spiccesen is vezethetnek autót Írországban
2013. január 24. csütörtök 11:28
Idős emberek kapatosan is vezethetnének autót, de csak nagyon lassan - így döntött Írországban Kerry megye önkormányzata.
A testület ülésén öten szavaztak a meghökkentő javaslat mellett - mindannyian kocsmárosok, vagy volt kocsmárosok. A szavazáson hét "megyeatya" tartózkodott, tucatnyi pedig nem tartózkodott a teremben, mert el se ment az ülésre.
A javaslattal Danny Healy-Rae tanácsos rukkolt ki. Indoklása szerint az autóvezetői szeszhatár megemelése hangulatjavító: segítene azokon az öregeken, akik magányosan tengetik napjaikat otthon és búskomorságba esnek, viszont eljárnának kocsmázni, ha utána haza is hajthatnának autóikkal. Healy-Rae rámutatott arra, hogy gyér forgalmú utakat használnának, és csak nagyon lassan szabadna haladniuk.
Az önkormányzati döntés most Alan Shattner, Írország igazságügy-minisztere elé kerül azzal a kérelemmel, hogy adjon ki külön vezetői engedélyeket az eldugott vidéki helységekben lakó öregek számára.
Hogy pontosan hány év felettieknek járhatna az engedély, mennyit ihatnának, milyen sebességgel vezethetnének, arra nem tért ki a The Daily Telegraph című brit lap, mert feltehetően Kerry "megyeatyái" sem. Nem valószínű, hogy döntésük megértésre talál a miniszternél. A közlekedésbiztonsági hatóság máris esztelennek minősítette az egész ötletet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Épségben megtalálták a Geresdlakról...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...

