Aggasztó az elhízott kisgyerekek száma világszerte
2016. január 25. hétfő 16:03

Aggasztóan sok, mintegy 41 millió öt év alatti gyermek elhízott vagy túlsúlyos világszerte - derült ki az Egészségügyi Világszervezet illetékes bizottságának hétfőn Genfben közzétett jelentéséből.
A szakértők szerint ez a szám a korcsoport 6,1 százalékát jelenti. 1990-ben számuk még 31 millió volt, a korcsoport 4,8 százaléka.
A legnagyobb arányban az alacsony és közepes jövedelmű országokban nőtt az elhízott gyermekek száma, 2014-ben ezen országokban 14,5 millióan voltak, kétszer annyian, mint 1990-ben. Az elhízott gyermekek mintegy fele, 48 százaléka Ázsiában, egynegyede pedig Afrikában élt 2014-ben.
A bizottság számos javaslatot terjesztett elő a WHO tagállamainak, köztük az egészségtelen élelmiszerek, valamint a hozzáadott cukrot tartalmazó italok száműzését a gyermekek étrendjéből, az iskolai étkeztetés színvonalának emelését egészséges élelmiszerek bevonásával. A testület szerint korlátokat kell szabni az egészségtelen élelmiszerek reklámjának, növelni kell a gyermekek fizikai aktivitását. A szakemberek javasolják, hogy az elhízott gyermekek számára biztosítsanak testsúlycsökkentést elősegítő, életmódváltozást eredményező szolgáltatásokat.
MTI - Fotó: Europress/Getty
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- A csütörtöki volt az év eddigi...

