A tavaly márciusi földrengés utórengése volt a pénteki japán földmozgás
2012. december 08. szombat 18:05

A tavaly márciusi, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés utórengése volt a pénteken Japán északkeleti partvidékén bekövetkezett 7,3-as földmozgás, amelyet további erős rengések követhetnek - írta szakértőkre hivatkozva az Aszahi Simbun japán napilap szombaton.
"A 2011-es földrengést egy 8-as erősségű utórengés követheti. A december 7-i esetre az erre való figyelmeztetésként kell tekinteni" - mondta a lapnak Okada Josimicu, a japán földtani és katasztrófa-megelőzési kutatóintézet elnöke.
Habár tavaly tavasszal számos erős utórengés követte a márciusi, több tízméteres cunamit és atomerőmű-balesetet okozó földmozgást, 2011 júliusa óta a pénteki rengés volt az első 7-esnél erősebb földmozgás a szigetországban.
Kutatók a pénteki földrengésből arra következtetnek, hogy a szeizmikus aktivitás továbbra sem mérséklődött számottevően Japán csendes-óceáni partvidékén, és a tavalyi eset okozta tektonikus feszültségek továbbra is fennállnak - írta az Aszahi Simbun.
Az egyméteres szökőárt gerjesztő pénteki rengést követően több mint 25 ezer embert evakuáltak elővigyázatosságból Japán északkeleti régiójában. A rengést Japán 35 prefektúrájában észlelték, többek között a több száz kilométerrel délebbre fekvő Tokióban és környékén. A földmozgás következtében egy ember eltűnt, míg 11 megsérült, továbbá háztartások százai maradtak áram nélkül Japánban.
A japán meteorológiai intézet arra figyelmeztetett, hogy egy héten belül egy újabb, legalább 6-os erősségű földrengés követheti a pénteki esetet.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Elkelt a mohácsi Halászcsárda - A...

