A románok még ma is helyeslik Magyarország megcsonkítását
2013. június 05. szerda 00:40

A pofátlanságnak nincs határa. A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a Magyarország kétharmadának elcsatolását eredményező 1920-as trianoni békediktátum aláírásának 93. évfordulóját.
"A szerződés szentesítette az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnését, és elismerte Magyarországot független államként: ilyenként az etnikai határai közt létrejött, szuverén, modern Magyarország születési okirata" - állapította meg a román külügyi közlemény. A dokumentum szerint a békeszerződés azért is fontos, mert szentesítette "Erdély 1918. december elsején megvalósult egyesülését Romániával".
A közlemény megállapította, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállama ma már az Európai Unió tagja, és együttműködik egy olyan Európa kialakításában, amely képesnek bizonyult a békés együttélés feltételeinek megteremtésére.
Az Agerpres állami hírügynökség a kommünikéről szóló tudósításában megjegyzi: a román külügyminisztérium azt követően adott ki közleményét, hogy Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke június negyedikét gyásznapnak nevezte és úgy vélekedett, hogy a Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátum a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig a legnagyobb szégyenük.
Lezsák Sándor kedden, a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Országgyűlésben kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-t. "A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme" - olvasható az erről szóló döntésben.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...