A forgalomban is tesztelik az önjáró robotautókat
2015. május 16. szombat 08:54

Forgalomba viszi a Google saját fejlesztésű robotautóinak legújabb verzióját, amelyekben azonban még gáz- és fékpedál is lesz - jelentette be Chris Urmson projektvezető egy pénteki blogbejegyzésében.
Az internetkonszern tavaly mutatta be kis elektromos kétülésesének prototípusát. Ez még annyira kezdetleges volt, hogy a fényszórói sem voltak valódiak.
Az aktuális tesztverzióknak még leszerelhető kormánykerekük, gáz- és fékpedáljuk is lesz, a kaliforniai szabályok szerint ezek kötelezőek. Az autóban ülők vészhelyzetben így át tudják venni az irányítást. A jövőben azonban a Google lemondana ezekről a klasszikus alkatrészekről, robotautóinak irányítását teljesen a számítógépre bízná, ennek érdekében azonban lobbiznia kell az előírások módosításáért.
Az új prototípusok legnagyobb sebessége mintegy 40 kilométer óránként - írta Urmson. Ennél a sebességnél a légzsákot és a közlekedési szabályok előírta más biztonsági berendezéseket is kihagyhatták a járművekből.
A Google 2009-ben kezdett dolgozni robotautón, és a héten közzétett adatok szerint a hat év alatt mindössze 11 kisebb balesetnek voltak részesei a korábbi prototípusok, ám egyetlen esetben sem voltak az ütközések okozói. A több mint húsz járműből álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon.
Képünkön a robotautó látható.
MTI - Fotó: Google
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Gyász: elhunyt Imre János, mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...

