Lelőttek egy barnamedvét a bajmóci állatkertben
2016. július 30. szombat 12:02

Balu vélhetően nehezen viselte új, csupa beton körletét és megpróbált felmászni egy fára. Lelőtték.
Felháborította a szlovák közvéleményt, hogy a bajmóci állatkertben lelőttek egy szökni próbáló barnamedvét.
A csehországi Tábor állatkertjéből egy hónapja érkezett hatéves állat, Balu vélhetően nehezen viselte új, csupa beton körletét és a kibetonozott védőárkon átkelve megpróbált felmászni egy fára. Mivel a látogatóktól már csak egy kerítés választotta el, az állatkert személyzete lelőtte.
Az állatkert szóvivője azzal érvelt, hogy ha életben hagyják, a medve bármikor újra megpróbálkozhatott volna a szökéssel, márpedig a látogatók védelme mindennél fontosabb. Azt is mondta, hogy Balu az érkezése óta egyfolytában agresszívnak látszott, de elismerte, hogy talán csak az új környezet miatt volt nyugtalan.
Sosem volt agresszív
A tábori állatkertben megdöbbentek a bajmóciak érvelésén, mivel náluk a medve sosem mutatta agresszivitás jeleit.
A barnamedve indokolatlannak vélt lelövése miatt élénk tiltakozási hullám indult a szlovák közösségi médiában, volt, aki az igazgató lemondását követelte.
A bajmóci vár közvetlen közelében 1955-ben épült állatkert saját adatai szerint Szlovákia legrégibb és leglátogatottabb állatkertje, eddig több mint 20 millió érdeklődő kereste fel.
MTI - Fotó: Medved Balu Community
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

