Meccs közben rosszul lett és meghalt egy focista Zalában
Mérkőzés közben rosszul lett a futballpályán a gyenesdiási sportkör 27 éves játékosa, akit a helyszínen újraélesztettek, a kórházban azonban nem sokkal később elhunyt - közölte a zalaifoci.hu információja alapján a Zalai Hírlap online kiadása. A beszámoló szerint szombat délután félbeszakadt a Gyenesdiás-Böde megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés, mert a találkozó 65. percében a pályán rosszul lett az egyik játékos. A 27 éves focistát a pályán félórás küzdelem árán sikerült a mentőknek újraéleszteniük, majd a keszthelyi kórházba vitték, ahol azonban elhunyt.Legyőzte Dárdai csapatát a Bayern, de még nem bajnok
A címvédő és listavezető Bayern München 2-0-ra győzött a Dárdai Pál irányította Hertha BSC vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati játéknapján, ám mivel a második helyen álló Borussia Dortmund is nyert Stuttgartban, még nem ünnepelheti újabb bajnoki címét. Az idény végén távozó Josep Guardiola Bajnokok Ligája-elődöntős együttese - amely a 48. és a 79. percben talált be Berlinben - három fordulóval a vége előtt hét ponttal vezet a Dortmund előtt. A Hertha sorozatban hatodik alkalommal kapott ki a Bayerntől. A 20. perctől tíz emberrel játszó...
Michelisz ötödik helyről kezdheti az első vasárnapi futamot
Michelisz Norbert hatodik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéjének szombati időmérőjén, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében az első vasárnapi futamnak az ötödik helyről vághat neki. A sorozat harmadik fordulójának kvalifikációján a gyári Hondával versenyző magyar pilóta az időmérő első, 20 perces szakaszát - amelyből a legjobb 12 jutott tovább a következő szakaszba - a 8. pozícióban fejezte be, míg a Zengő Motorsport versenyzője, Ficza Ferenc 17. helyen zárt. A második, tízperces etapban Michelisz az utolsó körére hagyta a döntést, s bár...
Michelisz nem tartja magát...
A gyári Hondával versenyző himesházai pilóta, Michelisz Norbert nem tartotta esélyesnek magát a túraautó-világbajnokság (WTCC)...
Elhunyt minden idők...
Hatvankilenc éves korában meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok - a hírt fia közölte a Facebook-oldalán. ...
Ezeket a meccseket...
A pénteki, szombati és vasárnapi sportközvetítések a hazai televíziókban. Április 22., péntek: M4 Sport11.38: Cselgáncs, Eb,...
Sorsdöntő meccs vár...
Pénteken a PVSK III. csapatával játszanak a mohácsi felnőtt kosárlabdázók, akik egy győzelemmel akár a bajnoki címet is...
Most már nem tudtak mit...
A Mohácsi Torna Egylet 1888 úszószakosztálya Győrben járt a múlt héten, ahol Financsek Gábor beúszta magát a májusi londoni...
Doppingoláson bukott le a...
Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós, akinek a szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. A...
Ma és holnap: egyetemista futsalosok döntője a Lauberben
Április 19-én és 20-án Pécsett, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik meg a futsal női és férfi Magyar Eegyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság négyes döntőjét. A résztvevő csapatok:Nők Debreceni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem, BudapestNyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely Testnevelési Egyetem Férfiak Miskolci Egyetem Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely Óbudai Egyetem Széchenyi István Egyetem, GyőrA részletes program: Április 19 (kedd): 12:00: 1. női elődöntő 13:30: 1. férfi elődöntő 15:00: Megnyitó 15:30: 2. női elődöntő 17:00: 2. férfi elődöntő Április...
Nem jött össze a dobogó Michelisznek, de a himesházai versenyzőé a hétvége előzése
Nagyot küzdött Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) hétvégi futamain, de sajnos a dobogóra nem állhatott fel. A Slovakiaringen előbb hatodikként, majd ötödikként intették le. Összetettben a harmadik helyen áll a himesházai pilóta! A hétvége első futamán Michelisz Norbert a hetedik helyről rajtolt, ám az indulást követően egyet visszacsúszott. Az utolsó körben kis híján mindkét Citroënt sikerült maga mögé utasítania egy látványos előzésnek köszönhetően, ám Lopez a nagy csatában végül visszavette a korábbi pozícióját. Michelisz így hatodikként zárt. A második...
Michelisz volt a leggyorsabb hondás, a negyedik helyről rajtolhat vasárnap
A himesházai versenyző, Michelisz Norbert a negyedik rajthelyet szerezte meg a túraautó-világbajnokság (WTCC) Szlovákiai Nagydíjának időmérő edzésén. Így is ő volt a leggyorsabb hondás szombaton. A magyar versenyző a pénteki teszten és a szombati két szabadedzésen egyaránt a leggyorsabb hondás volt a mezőnyben.Rengeteg volt a kicsúszás az edzéseken és az időmérőn is, rögtön a kvalifikáció elején a címvédő José María López csúszott ki, majd a ladás Hugo Valente is követte, s Michelisz is többször megjárta a kavicságyat.Az időmérő első harmada jól alakult Michelisznek, sokáig...
Ezeket a meccseket...
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: Április 15., péntek M4 Sport 8.00: Forma-1,...
Kupát és bronzérmet nyertek...
A hétvégén rendezték Bonyhádon a II. Völgység kupát, melyre meghívást kapott a mohácsi kosárlabdacsapat is, akik felnőtt...
Jól kezdett a PINKK-Pécsi...
A Sopron bejutott a női kosárlabda NB I döntőjébe, ugyanis a párharc második, kedd esti, komlói mérkőzésén is legyőzte a PINKK csapatát. A találkozót jobban kezdte a házigazda: kilenc...Hargitay András váltja Kiss...
Hargitay András lett a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya. A Magyar Úszó Szövetség hétfői elnökségi ülését követően...
Kassai Viktor vezeti a Real...
Kassai Viktor vezeti a Real Madrid-VfL Wolfsburg visszavágót kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az európai...
Az olaszokkal játsszák a...
A magyar férfi vízilabda-válogatott döntőbe jutott a trieszti olimpiai selejtezőtornán, ahol az elődöntős összecsapáson hat...
Hát tényleg visszavágtak az őszi zakóért: gálázott a PMFC a Mohácsi Te ellen
Kilencet rúgott a PMFC szombaton délután Újmecsekalján a Mohácsnak. Úgy tűnik, nem volt üres beszéd a pécsiek mérkőzés előtti fogadkozása. A találkozó előtt a piros-feketét arról beszéltek, mindent megtesznek, hogy visszavágjanak az őszi, idegenbeli 3-2-es vereségért. Nos, ez nagyon is sikerült! A mérkőzés gyakorlatilag a 25. percben eldőlt, a hazaiak ekkor három gólos előnyben voltak. A pécsiek a továbbiakban sem vettek vissza a lendületből: a félidőig hatszor, majd a lefújásig összesen kilencszer rezgették meg a mohácsiak hálóját. A szombati győzelemmel a PMFC...
Revansot venne szombat délután a Pécsi MFC a Mohácson az őszi vereség miatt
Visszavágásra készül a PMFC: a megye I-es bajnokságban egyedül a Mohácsi TE volt képes arra, hogy legyőzze Márton Gábor tanítványait. Kemény lesz a szombati, újmecsekaljai meccs.A megyei labdarúgó bajnokság huszonkettedik fordulójában a Mohácsi TE 1888 látogat Pécsre. A mérkőzés pikantériáját az adja, hogy az őszi szezonban a Duna-partiaknak sikerült borsot törniük a pécsiek orra alá, 3-2-re legyőzték ugyanis a piros-feketéket. (Erről szóló tudósításunkat lásd a kapcsolódó anyagok közt, jobbra fent.) A mohácsiak jelenleg a tabella negyedik helyén állnak,...
Pécs rendezi a Final Fourt az asztalitenisz Extraligában
Idén Pécs ad otthont a férfi és női asztalitenisz Extraliga négyes döntőjének április 30-án és május 1-jén. A szövetség honlapjának híre szerint ahogy tavaly, úgy idén is egy helyszínen, két nap alatt döntenek a férfi és női Extraliga legjobb csapatai a dobogós helyekről. A 2016-os Final Fourt a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik. A pályázati kiírás nem tiltotta olyan városok jelentkezését, amelyek csapata részt vesz a négyes döntőben, ám az esetükben kikötés volt, hogy a helyszín nem lehet a klub hazai pályája. A Final Four résztvevői Férfiak:PTE PEAC- Kalo Méh...
A rovat további témái
- Mártonék 3-0-ra verték az észak-dunántúliakat
- Lemondott úszókapitányi tisztéről Kiss László
- FIFA-világranglista: na végre, már a románokat is előzzük
- Először játszik Elefántcsontparttal foci-válogatottunk
- Kiállnak a nemi erőszakért elítélt edző, Kiss László mellett
- Torres mellett Suárezt is ki kellett volna állítani?
« Előző
1647 | 1674 | 1701 | 1728 | 1755 | 1782 | 1809 | 1836 | 1863 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Hideg éj után napsütésre is...

