Vas László, a PMFC trénere szerint rajtra kész a csapat

2019. augusztus 03. szombat 18:44

Vas László, a PMFC trénere szerint rajtra kész a csapat

Vasárnap indul az NB III Közép-csoport 2019/2020-as szezonja. A nyáron alaposan átalakuló, összesen tizennégy új játékossal megerősödő PMFC labdarúgócsapata augusztus 4-én, 17:00 órakor a Szekszárdi UFC gárdáját látja vendégül a Stadion utcában. A piros-feketék felkészüléséről, a játékoskeret összeállításának szempontjáról, valamint a szezonra kitűzött célokról Vas László vezetőedzőt kérdezte a klub honlapja. 

 

 

- Milyen tényezők alapján alakították ki csapat idei játékoskeretét?

- Különböző szempontok alapján állítottuk össze az NB III-as csapatot. Nyilván nem abban gondolkodtunk, hogy komoly NB I-es múlttal rendelkezőket, vagy sztárjátékosokat igazoljunk, hanem a realitás talaján maradva olyan személyiségeket kerestünk, akiknek a hozzáállása és a céltudatossága is megfelel az elképzeléseinknek. Komoly feladat lesz, hogy a tavalyi keretből itt maradókat, illetve nyáron újonnan az érkezőket egy csapattá tudjuk formálni.

- Megfelelő volt az erre szánt felkészülési időszak?

- Azt láttam, hogy a fiúk hozzáállása és az edzéseken elvégzett munkájuk is rendben volt. Minden gyakorlatot megfelelően végeztek, fegyelmi problémánk egy másodpercig sem akadt a felkészülés során. Rengeteg olyan új impulzus érte a játékosokat, amelynek adott esetben még nem kellett megfelelniük az eddigi pályafutásuk során. Odaadóan végezte mindenki a dolgát, így összességében elégedett vagyok a mögöttünk hagyott időszakkal.

- Mit várhatnak a következő szezontól a szurkolók?

- Van egy olyan tulajdonságom, hogy mindent szeretnék megnyerni. Legyen az akár lábtenisz, kártyaparti, vagy adott esetben bajnoki mérkőzés. A győzelemnél nincs jobb érzés, ezért próbálom a csapatot olyanná formálni, hogy nyertessé tudjon válni. Minden meccsre úgy készítem fel a gárdát, hogy megfelelő önbizalommal és ambícióval, nem utolsósorban pedig félelem nélkül lepjenek pályára. A játékosoknak minden szituációban arra kell gondolniuk, hogy miként tudnak nyerni.

- Ellenfelek tekintetében milyen évadnak néz elé a PMFC?

- Azt látom, hogy nem csak mi igazoltunk új labdarúgókat, hanem gyakorlatilag minden egyes körülöttünk lévő klub próbálta megerősíteni a keretét. Nagyon kiegyensúlyozott az idei mezőny, amelyben szerintem hét-nyolc gárda is egyforma játékerőt képvisel. Fontos szerepe lesz majd az egymás elleni párharcoknak, de ugyanúgy az alsóházban elvesztett pontok is komoly jelentőséggel bírnak.

- Vasárnap már tétre megy a játék, mindenki készen áll a nyitányra?

- A csapat felkészült a rajtra, annak ellenére is, hogy vannak hiányzóink. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy mindenki azon lesz vasárnap, hogy megörvendeztessük a szurkolóinkat. Nem titok, hogy minden ellenfélből készülünk, így a Szekszárdot is feltérképeztük. Az egész hetet arra szántuk, hogy játékukat elemezve megpróbáljuk az erősségeiket és gyengeségeiket kihasználni. A mérkőzés végén kiderül, hogy ez mennyire sikerült.

Forrás: PMFC