U21-es labdarúgó Eb - Gera: a legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk

2021. február 18. csütörtök 17:00

U21-es labdarúgó Eb - Gera: a legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk

Gera Zoltán szövetségi edző szerint a papírforma alapján negyedik helyen végezne a csapata a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokság márciusi csoportkörében, de a játékosokkal közös álmuk, hogy meglepetést okoznak és továbbjutnak. 

 

 

"A legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk. Döntő lesz a helyzetkihasználás, három lehetőségből legalább egyet-kettőt gólra kell váltani" - fogalmazott a csütörtöki sajtóbeszélgetésen Gera Zoltán, aki 2018-as visszavonulását követően első edzői megbízatását kapta 2019-ben, amikor az U21-es nemzeti együttes élére nevezték ki.

Saját szerepéről úgy nyilatkozott a 41 éves szakember, hogy meccsről meccsre több tapasztalata van, így maga is sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Példaként említette, hogy megtanulta jobban beosztani a közös munkára rendelkezésre álló nagyon rövid, általában három-, négynapos időszakot.

Gera elmondta, előnye és hátránya is van annak, hogy nem kellett selejtezőket játszani, ugyanis a tétmeccsek hiányoztak, a felkészülés viszont így kényelmesebb, nyugodtabb volt. A több mint egy éve tartó munkáról kifejtette, a koronavírus-járvány miatt 10-12 barátságos mérkőzés elmaradt és majdnem egy év kiesett lejátszott meccs nélkül.

Ennek ellenére eddig nyolc felkészülési találkozót játszottak, ebből az első hatot a csapatépítésre használta fel, ezért viszonylag sok játékost, szám szerint 39-et próbált ki. Hozzátette, sikerült egy jó közösség kialakítása, ami elengedhetetlen a sikerekhez, illetve nagy előrelépés, hogy amíg munkája kezdetén alig játszott valaki rendszeresen az NB I-ben, addig mára a többség rendszeresen futballozik az első két osztályban.

Kiemelte, hogy van konkurenciaharc a csapatba kerülésért és szerinte néhányan hamarosan a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatnak. Kulcsjátékosai közül Szoboszlai Dominikre, Szalai Attilára és Schäfer Andrásra nem számít, mert ők a felnőtt válogatotthoz tartoznak már, sérülés miatt pedig Banó-Szabó Bence sem áll majd a rendelkezésére.

"Mindhárom ellenfelet sikerült kielemezni, egy Eb-n már nincs könnyű ellenfél. A németek Bundesliga-játékosokkal érkeznek és bátran támadnak, a románok gyors, technikás futballt játszanak, a hollandoknak pedig szintén bombaerős a keretük, ráadásul rengeteg gólt szereznek, a selejtezőben ők voltak a legeredményesebbek" - mondta a csoportriválisokról Gera, aki hozzátette, a németek és hollandok ellen arra számít, hogy az ellenfél fog dominálni, de a románok ellen teljesen más mérkőzést vár.

A 23 fős keretet tíz nappal az első találkozót megelőzően kell kijelölni, azon csak sérülés esetén lehet változtatni. Ugyanakkor mivel két részletben rendezik a kontinensviadalt, továbbjutás esetén a két hónappal későbbi egyenes kieséses szakaszra lehet cserélni.

A csoportkört március 24. és 31. között rendezik, a kieséses szakasz pedig május 31-e és június 6-a között lesz.

A négy csoportból az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Magyarországon Gyirmót, Székesfehérvár, Szombathely és a kispesti Bozsik Aréna lesz a helyszín, míg Szlovéniában Celje, Koper, Maribor és Ljubljana, a finálét a szlovén fővárosban rendezik. Arról még nem döntött az európai szövetség (UEFA), hogy lehetnek-e nézők, ugyanakkor ha a helyi szabályozás szigorúbb lesz a pandémia miatt, mint az UEFA előírása, akkor az adott ország szabályai a mérvadóak.

A magyarok március 24-én a németek ellen kezdenek Székesfehérváron, majd három nappal később a Bozsik Arénában találkoznak a románokkal, március 30-án pedig Székesfehérváron zárják a csoportkört Hollandia ellen.

MTI