Rittlinger Lottival a soraiban győzött az ifjúsági válogatott
2018. október 09. kedd 13:34

Legutóbb a kínai felnőtt B válogatott, majd kétszer Szlovénia ellen mérettette meg magát a női ifjúsági kézilabda válogatott, amelyben a mohácsi tehetség, Rittlinger Lotti is szerepelt. A magyar lányok mindhárom mérkőzést megnyerték.
A Mohácsi TE 16 éves játékosa nyáron Göteborgban aranyérmet szerzett a serdülő nyílt Európa-bajnokságon, azóta ez volt az első alkalom, amikor a csapat újra találkozott, immáron az ifjúsági korosztályban.
A balatonboglári edzőtábor első napján a kínai felnőtt B válogatott ellen lépett pályára a csapat, ahol tizenegy gólos győzelmet aratott a csapat. Rittlinger két gólt szerzett a mérkőzésen.
Ezután következett a Szlovénia elleni két mérkőzés.
Az első összecsapáson a magyar lányok húszgólos győzelmet arattak a szlovének felett. A Mohácsi TE 1888 tehetsége, Rittlinger Lotti öt góllal vette ki a részét a sikerből.
A végeredmény 36-16 lett.
Egyik fél számára sem jutott túl sok idő a pihenésre, hiszen másnap délelőtt fél tizenegykor már újból pályára léptek. Félidőben 20-9 volt az állás a magyar lányok javára, végezetül 41-23-ra verték el Szlovéniát,
Rittlinger Lotti a második mérkőzésen négy gólt szerzett.
K. E.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...
- Versenyben a pécsi középiskolákkal:...
- Orbán Berlinben az energiaár...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Nagyon jól fújták: arany...
- Csípős hajnal, enyhe nappal: ez vár...
- Látványos szakaszához érkezett a...

