Elhunyt Morgen Ferdinánd, a paksi kosárcsapat 22 éves játékosa
2012. október 11. csütörtök 10:27
Életének 22. évében elhunyt Morgen Ferdinánd, az élvonalbeli Atomerőmű SE kosárlabdázója.
Plézer Gábor, a paksi klub technikai vezetője csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két hete főartéria-elégtelenség miatt szívműtéten átesett center szerda este lett rosszul.
"Múlt csütörtökön került be ismét a szívkórházba, aztán az este összeesett, megállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni" - mondta Plézer Gábor.
Morgen Ferdinánd a nyáron meghívót kapott Rátgéber László szövetségi kapitánytól az akkor Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatottba, ám szívproblémái miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni.
Rátgéber László csütörtökön megrendülten nyilatkozott az MTI-nek: "Ő volt a jövő embere, az adottságai és képességei alapján pár éven belül Magyarország legjobb kosarasa lehetett volna - mondta a szakvezető. - A nyáron jelezte nekem, hogy a szívproblémái miatt nem tud sportolni, de én azóta is bizakodtam, hogy egy napon visszajön. Nagy szüksége lett volna a válogatottnak az Eb-selejtezőkön egy ügyes játékosra, aki a 210 centije ellenére a külső posztokon is bevethető, biztosan szerepelt volna a meccseinken. Borzasztóan le vagyok sújtva."
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Októberben csökkent a hideg...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Vontatóval ütközött egy autó a...

