Elhunyt a világválogatott labdarúgó, Szűcs Lajos
2020. július 12. vasárnap 12:01

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja.
Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.
Az újpesti nevelésű Szűcs Lajos a Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-től 1969-ig. A népligetiektől a Bp. Honvédhoz igazolt, ahol 1971 és 1977 között játszott, később a Bp. Vasas Izzó labdarúgója volt, amelyben 1980-ig szerepelt. Később a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet, alkalmanként pedig a felnőttek szakmai munkájába is besegített pályaedzőként.
A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert. A nemzeti együttessel részt vett az 1972-es, belgiumi Európa-bajnokságon, amelyen negyedik helyen zárt az együttes.
Szűcs Lajos kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA Kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett.
Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon az Év labdarúgójának. Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt 1968-ban meghívták a világválogatottba, és Rio de Janeiróban, a
Maracana Stadionban csaknem százezer néző előtt pályára léphetett a házigazda brazilok ellen, akik 2-1-es győzelmet arattak.
Az egykori hátvéd 1992-ben érdemelte ki az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett, és élete végéig irodája volt a ferencvárosi klub népligeti sportközpontjában.
A Ferencvárosi TC Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján kiemelte: Szűcs Lajos az elmúlt években gyengélkedett, a MOB és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának eseményeire azonban, amíg egészsége engedte, rendszeresen eljárt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján emlékeztetett: Szűcs Lajos a futball világától sosem szakadt el, alapítása óta a Válogatottak Klubja oszlopos és aktív tagja volt, minden eseményen részt vett.
A MOB és az MLSZ - az FTC-hez hasonlóan - Szűcs Lajost a saját halottjának tekinti.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Cserépedényben fő a szárma szombaton...
- Busómaszkot is nyerhet, aki a héten...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...

