Az Olimpiakosszal találkozik a Ferencváros
2023. december 18. hétfő 15:10

A görög Olimpiakosszal találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a magyar bajnoki címvédő idegenben kezdi a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcot február 15-én.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót február 22-én rendezik majd a Groupama Arénában.
A Ferencváros az F csoportban végzett másodikként, míg görög ellenfele az Európa-liga A csoportjának harmadik helyezettjeként került át a Konferencia-ligába.
Az egyenes kieséses szakasz első körében a nyolcaddöntőbe jutás a tét, az Európa-ligában csoportharmadik együttesek mellé egy-egy Kl-csoportmásodik gárdát sorsoltak és utóbbiak voltak a kiemeltek, azaz ezek a csapatok játszhatják hazai pályán a visszavágót.
Azonos országból érkező klubok nem kerülhettek össze.
A magyar válogatott Bolla Bendegúzt is foglalkoztató svájci Servette a bolgár Ludogorecet kapta ellenfélnek, de érdekesnek ígérkezik még a belga Saint-Gilloise és a német Eintracht Frankfurt párharca, valamint a spanyol Real Betis és a horvát Dinamo Zagreb egymás elleni csatája.
A párharcok továbbjutói a legjobb 16 között a Kl-csoportgyőztesek közül kapnak ellenfelet a február 23-án sorra kerülő sorsoláson.
A Konferencia-liga döntőjét május 29-én Athénban játsszák majd.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Heisler Andrást választották a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...

