A pécsi tréner, Márton Gábor veheti át a MOL Fehérvár FC irányítását
2020. július 06. hétfő 18:30

Távozik posztjáról Joan Carrillo, a labdarúgó OTP Bank Ligában ezüstérmes MOL Fehérvár FC vezetőedzője.
A székesfehérvári klub hétfőn honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott a spanyol szakemberrel, aki november 27-én második alkalommal ült le a csapat kispadjára.
Második regnálása alatt 27 tétmérkőzésen irányította az együttest, 13 győzelem, 10 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.
"Bíztunk abban, hogy Joan Carrillo vezetésével rátalál a győztes útra a csapat, korábbi munkája alapján megérdemelte az újabb lehetőséget a Vidiben, de sajnos a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után olyan folyamatok indultak el a csapatban és a játékosokban, ami miatt a váltás mellett kellett döntenünk" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.
Carrillo először Paulo Sousa segítőjeként dolgozott Fehérváron, majd a 2014-2015-ös szezonban már vezetésével nyert bajnokságot a Videoton.
Helyét várhatóan Márton Gábor veszi át: Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója a Digi Sport híradójában elmondta, hogy a csapat februárban kinevezett trénerét - akinek irányításával az utolsó előtti helyről a hetedikre jött fel a gárda - megkereste a fehérvári klub.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Megkezdődik a sorkatonák kiképzése...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Úgy döntöttek, kosárlabdában is "kell...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Bíróság elé állítják a bíróra támadó...

