A kormányzati zárolás miatt nem újul meg a PMFC stadionja
2014. július 17. csütörtök 16:55
A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
Az Index információ szerint a legnagyobb részben (nagyjából 60-70 milliárd forint értékben) az állami Beruházási Alap kiadásait fagyasztják be; míg 40 milliárd forintot magukon kell takarékoskodniuk a minisztériumoknak.
Egyes projektek vagy projektek egyes részei jövőre csúszhatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése nyomán. A lap szerint számos nagy stadion- és sportcélú fejlesztésen és szintén jelentős méretű turisztikai célú kiadáson spórolhatnak. Egyetemi, egyházi, útépítési és egyéb projektek elhalasztása is szóba kerülhet.
Mindezek helyi vonatkozása, hogy az elhalasztandó fejlesztések között szerepel a PMFC stadionjának fejlesztése is, ami félmilliárd forintból valósulna meg. Szintén nem kerül sor egyelőre a kozármislenyi csapat mérkőzéseinek otthont adó létesítmény 400 millió forintos fejlesztésére sem.
Az egyéb sportcélú fejlesztések között szereplő 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása is elmarad, ez több mint 4 milliárd forintos tételt jelent. Arról egyelőre nem tudni, hogy beletartozik-e az utóbbi közé a Rátgéber László által megálmodott pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia közel kétmilliárd forintos beruházása.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- A házasság témájával folytatódnak az...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...
- Lesodródott az útról és árokba borult...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Harmincöt migránst tartóztattak fel...

