45 ember ellen emeltek vádat a bundabotrány kapcsán
2013. május 23. csütörtök 15:00
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
A KNYF közleménye szerint az ügyben szereplő 45 vádlott között szerepelnek volt és aktív futballisták, játékvezetők, klubtulajdonos, futballmenedzser és edző is.
A vádiratokban szereplő meccsek között szerepel két utánpótlás- és egy felnőtt válogatott találkozó, 11 magyar, három finn, egy olasz első osztályú mérkőzés, két Magyar Kupa- és öt Ligakupa-összecsapás, négy magyar U19-es mérkőzés, két klubcsapatok közötti nemzetközi felkészülési mérkőzés, valamint egy megyei első osztályú találkozó.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szavazás! Százharminc éves az MTE...

