Zsaroló e-mailekre figyelmeztetnek a baranyai rendőrök

2021. március 05. péntek 09:41

Zsaroló e-mailekre figyelmeztetnek a baranyai rendőrök

Egyre többen kapnak olyan e-maileket, amelyekben fenyegetéssel, zsarolással próbálják rábírni a címzettet, hogy fizessen - figyelmeztet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. 

 

 

Az utóbbi időszakban a közüzemi szolgáltatók nevében érkező adathalász, valamint kisebb összegek kicsalására irányuló elektronikus levelek mellett megjelentek olyan jellegű e-mailek is, amelyekben a címzettet megfenyegetik egy nem kívánt esemény bekövetkeztével, amennyiben a levélben megjelölt módon nem hajlandó nagyobb összeget fizetni.

Sok esetben azt próbálják elhitetni a címzettel, hogy birtokukban van egy vele kapcsolatos, felnőtt tartalmakat, felvételeket tartalmazó, kompromittáló adathordozó, amelyet nyilvánosságra hoznak, amennyiben a követelést nem teljesíti.

Az ilyen levelek elsődleges célja, hogy a címzettet megfélemlítsék, és gondolkodás nélkül kifizesse a levélben megjelölt összeget. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az esetenként akár erőszakos cselekményekkel történő fenyegetés, zsarolás mögött nincs valós szándék, csak a csaló próbálja megijeszteni a címzettet, annak érdekében, hogy az fizessen.

 

Forrás: BMRFK