Zenészeink, énekesünk óriási sikere a helyi kórház CT-vásárlását is segítő Wattrelosban

2013. június 27. csütörtök 18:25

Zenészeink, énekesünk óriási sikere a helyi kórház CT-vásárlását is segítő Wattrelosban

20 éves a Mohács és Wattrelos közti partnerség.

Ez alkalomból francia testvérvárosunkban a múlt hétvégén tartottak konferenciát és ünnepséget. Sokak mellett e település lakói is megmozdultak, hogy segítsék kórházunkat egy CT megvásárlásában, s ennek jegyében jótékonysági koncertet is tartottak odakint: a fellépőket, Majsai Julianna énekes és testvére, a gitáron közreműködő Majsai Levente produkcióját hosszas vastapssal jutalmazta a közönség.

Az így összegyűlt pénzt az ottani Kossuth Egylet klubhelyiségében adta át Szekó Józsefnek és a mohácsi delegációnak Jean-Marie Vandeweghe elnök (képünkön: mellettük Kutlik Sándor tolmács, korábbi elnök). Az eseményen polgármesterünk - a jelenlévők nagy-nagy örömére - fontos bejelentést tett: hála a segítő szándékú embereknek itthon és külföldön, a különféle gyűjtések nyomán 23 millió forint áll már rendelkezésre a fontos orvosi berendezés megvásárlására. A hiányzó 20 milliót önkormányzatunk biztosítja, így napokon belül megteheti a Városháza és első számú egészségügyi intézményünk a CT megvásárlásához szükséges első lépéseket...

A látogatás fényét emelte a Dobos József vezette ifjúsági fúvószenekar vendégszereplése is: az együttes az ottani, többnapos, nemzetközi zenei fesztiválon is bemutatkozott, óriási sikerrel.

Ádám Miklós