Vidám gyermekzsivaj töltötte meg vasárnap a baranyai tűzoltólaktanyákat - Videó
2025. május 26. hétfő 13:06

Idén is nagy sikerrel zajlott a katasztrófavédelem Nyitott szertárkapuk programsorozata, amely során az ország összes laktanyája tárt kapukkal várta a tűzoltók szerelmeseit.
A rendezvény programjai délelőtt 10 órakor kezdődtek, ekkortól fogadták a családokat a tűzoltóságok - Baranya vármegyében a hivatásos parancsnokságok és őrsök mellett négy önkéntes szervezet is.
A nap folyamán a tűzoltók több próbariasztást tartottak, a gyerekek maguk is felpróbálhatták a tűzoltóruhát, beülhettek a gépjárművekbe, sőt, még tüzet is olthattak.
Pécsett társszervekkel, egyesületekkel, közreműködőkkel kiegészülve gyereknapi majálison vehettek részt a látogatók.
A nap során több bemutatót is láthattak, a legkisebbektől a felnőttekig mindenkinek lehetősége volt játszani, tanulni, élvezni a gyereknapot.
A katasztrófavédelem kötélpályájánál bizony hosszú percekig kellett várni a sorban, ez talán nem is meglepő, hiszen a Rendőr - Mentő - Tűzoltó Gyermeknapnak több, mint 3600 látogatója volt az Engel János József utcai tűzoltóságon.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...