Végre kezdődik: csütörtöktől ismét a busóké a város, húshagyó keddig áll a bál

2019. február 27. szerda 14:47

Végre kezdődik: csütörtöktől ismét a busóké a város, húshagyó keddig áll a bál

Hatvan busócsoport 1600 busója és egyéb maskarása, 350 népművész, árus és vendéglős, harmincöt helyszínen nyolcvan program várja a vendégeket az akár százezer látogatót is vonzó, csütörtökön kezdődő busójáráson.  

 

 

Kisfarsangkor, azaz csütörtökön kezdődik a hat napon át tartó busójárás, az első rendezvényt az Ifjúsági Centrumban tartják, majd három órakor indul a gyerekek felvonulása a Sokac-körtől. A Széchenyi-téren gyermek tánc- és busócsoportok, busójárási eszközök bemutatóját láthatják az érdeklődők, fél öttől táncház kezdődik.

A kínálat meglehetősen színes, 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A fő programokat természetesen farsangvasárnap rendezik.

Délután fél egytől a Sokac-révben tánccsoportok, dudások és busók bemutatói lesznek láthatók, majd csónakkal átkelnek a busók a Dunán.

A busócsoportok felvonulása délután kettőkor indul a Kóló térről, majd kezdődik az estig tartó szabad farsangolás és mulatság a belvárosban. A Széchényi téren állított máglyát hat órakor gyújtják meg. (A rendezvények teljes sora napról napra nyomon követhető a Mohácsi Újság.hu-n)

Dresszkód: laza

A busójárás szervezői, ahogy mindig, idén is néhány jó tanáccsal, kéréssel fordulnak a vendégekhez azért, hogy mindannyian csupa kellemes emlékkel távozzanak Mohácsról. Ilyen például, hogy a három év alatti gyermekekkel inkább kerüljék el a szülők a tömeget, a felvonulókat, hiszen például az ágyúlövésektől vagy a kolompolástól megijedhetnek a kicsik. Babakocsival veszélyes lehet a közlekedés a busók között, mivel a maszkásoknak a szemnek fúrt kis lyukak miatt nincs térlátásuk. Szintén érdemes azt az intelmet is megszívlelni, hogy ne a legjobb, legelegánsabb ruhánkban vessük bele magunkat a forgatagba, hiszen könnyen bepiszkolódhat, példának okáért a tömegben kifröccsenhet valaki forralt bora. A máglyaégetésnél pedig arra is ügyeljünk, hogy a parázs és pernye szállhat a ruhánkra, bőrünkre.

A résztvevők szórakoztatásáról hatvan busócsoport 1600 busója és egyéb maskarása gondoskodik. A várostól háromszázötven népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt árusításra, így bizonyára mindenki találhat kedvére való vásárfiát, és étlen-szomjan se marad senki.

A jelenlegi előrejelzés alapján nemhogy hó, eső sem várható a héten, kellemes, tavaszias lesz az időjárás, így minden bizonnyal nagyon sokan - a szervezők várokozása szerint -, akár százezren is érkezhetnek Mohácsra.

Szombaton és vasárnap baba-mama melegedőket nyitnak a Kossuth Filmszínházban és a Széchenyi téri általános iskola épületében.

A busójárás napjai alatt a teljes városmagot lezárják az autósok előtt, a főbb helyszínek egyikét sem lehet kocsival megközelíteni, de a tágabb értelemben vett belvárosban sem lesz érdemes megállással próbálkozni. A korlátozások egy része már csütörtöktől érvényes, egészen jövő keddig estig szólóan.

A buszok és a személykocsik számára kissé távolabb jelölnek ki parkolóhelyeket, ezek megtalálását táblák segítik. A parkolás mindenütt ingyenes. A várakozóhelyekről néhány perces, könnyű sétával elérhető a belváros.

Pécsről Mohácsra vonattal is el lehet jutni, a hétvégén egyes szerelvényekkel átszállás nélkül is.

Az autóbuszok viszont sűrűbben járnak: vasárnap reggeltől késő estig gyakorlatilag óránként közlekednek, a menetidő jellemzően egy óra. Budapest és Mohács között szombaton és vasárnap is az eredeti menetrendtől eltérve plusz járatokat is indít a Volán. (A részletekről a társaságok honlapján lehet tájékozódni.)

Szabad szálláshely már egyáltalán nincs a városban, és a környéken sem érdemes próbálkozni.

Képünkön: (archív) Baráth Gábor busómaszkkészítő bajuszt kötöz maszkhoz mohácsi műhelyében.

 

Máté Balázs - Fotó: MTI/Sóki Tamás