Vass Lajos Emlékplakett Díjjal tüntették ki Horváthy Lenke tanárnőt
2021. október 26. kedd 15:18

Nemzeti ünnepünkön, az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján rendezték meg Budapesten a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei Döntőjének Ifjúsági Döntőjét. Az eseményen Vass Lajos Emlékplakett Díjat vehetett át a mohácsi pedagógus, Horváthy Lenke.
A Vass Lajos Népzenei Szövetség 1995-ben alakították azzal a céllal, hogy összefogja, segítse a Kárpát-medencében élő és működő népdalköröket, népzenei csoportokat, énekkarokat, nyugdíjas éneklő csoportokat, a népzenét, néphagyományainkat éltető közösségeket, embereket.
A szövetség minden évben országos népzenei táborokat, országszerte továbbképzéseket, előadásokat tart, népzenei találkozókat, versenyeket szervez.
Utóbbiak körébe tartozik a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei Döntőjének Ifjúsági Döntője is, amelyet nemzeti ünnepünkön rendeztek Budapesten.
Ezen a rendezvényen adták át a Vass Lajos Emlékplakett Díjat is, amelyet idén két másik díjazott mellett a mohácsi nyugdíjas pedagógus, Horváthy Lenke, a Schneider Lajos Népdalkör és számos szóló énekes szakmai felkészítője kapta, amelyet a néphagyományok ápolásáért, a népzene területén végzett több évtizedes, elhivatott szerepvállalásáért, kimagasló tevékenységéért adományozott számára a szövetség vezetősége.
A díjakat átadta: dr.Alföldy-Boruss István, Dévai János szakmai vezetők és Farkas Márta elnökhelyettes.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...

