Vádat emeltek a pécsi dohánybolt kirablója ellen
2021. június 30. szerda 09:24

A Pécsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat az ellen a tamási fiatalember ellen, aki március végén Pécsen kirabolt egy dohányboltot.
A vádirat szerint a férfi 2021 tavaszán munkahellyel, állandó jövedelemmel nem rendelkezett, ezért elhatározta, hogy bűncselekmény elkövetésével fog pénzt szerezni.
Ennek érdekében március 24-én, délután tamási lakóhelyéről Pécsre utazott a barátaihoz, akikkel a kora esti órákig italozott, illetve filmet nézett.
18 óra 30 perc körüli időben úgy döntött, hogy a tervezett bűncselekményt végrehajtja és a barátjának lakásához közeli Nemzeti Dohánybolt bevételét erőszakkal megszerzi.
Átöltözött, felvette a kifejezetten e célból magával hozott váltóruháját, és magához vett egy kb. 15 cm pengehosszúságú konyhakést, majd nem sokkal zárás előtt belépett a szomszédos trafikba.
A férfi az eladónőre fogta a kést, és a bevétel átadását követelte. A fenyegetést azzal nyomatékosította, hogy két kézzel rázni kezdte a pultra szerelt plexit, abba kapaszkodva felugrott a pultra, és a kést a plexin keresztül fogta rá a pult mögött hátrálni próbáló eladónőre.
A fenyegetés hatására az eladónő a kasszában lévő alig 150.000Ft készpénzt átadta a férfinak, aki ezután távozott a dohányboltból.
A letartóztatásban lévő férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, felelősségéről a Pécsi Járásbíróság dönt majd.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Motoros és autós karambolozott...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

