Útleveleket hamisító bűnszervezet tagjait ítélték el Pécsett
2018. december 20. csütörtök 17:41

Hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt végrehajtandó és felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Pécsi Járásbíróság egy útlevelek hamisításával foglalkozó bűnszervezet tagjaira.
A Pécsi Törvényszék közleménye szerint az ügy elsőrendű vádlottját, egy pécsi kormányablak volt ügyintézőjét öt év, a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottat pedig egyaránt négy és fél év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. A terheltekre 300 ezer és 600 ezer forintos pénzbüntetést is kiróttak.
A járásbíróság öt vádlottat részben bűnszervezetben elkövetett, többrendbeli hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás, valamint hivatali vesztegetés elfogadása miatt egy év három hónap és két év közötti szabadságvesztésre, valamint 300 ezertől 600 ezer forintig terjedő pénzbüntetésre ítélt, amelynek végrehajtását három vádlott esetében próbaidőre felfüggesztette - ismertették.
Hozzátették, a vádlottakkal szemben 880 ezer és 21 millió forint közötti összegekre vagyonelkobzást rendeltek el "a megszerzett vagyoni előnnyel arányosan".
A tényállás szerint a másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlott 2015-ben elhatározta, úgy szerez pénzt, hogy külföldi állampolgároknak állít ki valótlan magyar útlevelet.
Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú másod- és harmadrendű vádlott feladata volt, hogy honosított magyar állampolgárok hatósági igazolványait megszerezze, és olyan külföldieket keressen, akik a hamis okmányokért jelentős összegeket hajlandók fizetni. A negyed- és ötödrendű vádlott feladata pedig olyan kormánytisztviselők felkutatása volt, akik közreműködnek az ügyletben.
2016. január 21. és 2016. március 22. között csaknem ötven embernek állítottak ki hamis adatokkal úti okmányt.
A bíróság a kilencedrendű vádlottat, aki egy dunaharaszti kormányablak ügyintézőnője volt, felmentette a vádak alól részben tévedés, részben bizonyítottság hiánya miatt.
Az ítélet nem jogerős.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Újabb betolakodókat tartóztattak fel...

