Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér kegyhelyen
2025. június 21. szombat 10:00

Hagyomány, hogy Úrnapját napos napján, csütörtökön ünnepeljük Bátán, a Szent Vér bazilikában és nem a rákövetkező vasárnap. 591 évvel ezelőtt IV. Jenő pápa ezt az ünnepet jelölte ki a bátai kegyhely főbúcsújának, s elrendelte, hogy ezen a napon a Szent Vér ereklyét nyilvánosan fel kell mutatni a népnek.
Június 19-én este is sokan jöttek el a kegyhelyre, hogy köszöntsék az Oltáriszentségben jelen lévő Úr Jézust. Az ünnep egyben a családok búcsúja is volt.
A szentmisét vezetett, zenés szentségimádás előzte meg, majd 18.00 órakor Mayer Mihály nyugalmazott püspök mutatott be ünnepi szentmisét. Homíliájában kiemelte, hogy nekünk, katolikusoknak a legdrágább kincsünk az Oltáriszentség, hiszen Jézus valóságosan van jelen a kenyér színe alatt.
A szentmise végén körmenetben vonultunk az Oltáriszentséggel és a Szent Vér ereklyével, majd a hívek az oltárra kihelyezett ereklyéhez járulhattak. Helyből és a környékről is sokan látogattak el ezen az estén Magyarország egyetlen eucharisztikus kegyhelyére, amely az év minden napján szeretettel várja a zarándokokat.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Augusztus 20-án vehetünk végső búcsút...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Gyász: elhunyt városunk krónikása, a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

