Újabb települést hódítottak meg a hódok Baranyában
2025. május 02. péntek 12:46

A hódok Baranyában közel 20 éve jelen vannak, főleg a két nagy folyó, a Duna és a Dráva vonalában. A folyókba torkolló állandó jellegű vízfolyások mentén aztán kezdték meghódítani a vármegye középső területeit is. Pár éve Szederkényből kaptunk hírt hódrágásról a Karasica völgyében. A patak azonban az utóbbi két évben nyáron kiszáradt, ezért a faj tartósan nem tudott benne megtelepedni, írta hírlevelében a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány.
Egyik önkéntesük a tél végén jelezte, hogy Olaszban, a hásságyi halastó és a belterület északi része közötti patakmederben hódgátakat és megrágott, kidöntött fákat talált.
Szemrevételezésük során egyértelműen kiderült, hogy a patakban már több éve élhetnek hódok. A közel 1 km-es partszakaszon négy hódgátat is találtunk, tehát az itt élő példányok biztosították maguknak az állandó vízfelületet. A patak partvonalában pedig a kidőlt fák jelezték a hódok munkájának nyomait.
A hódok terjeszkedése tehát napjainkban is zajlik Baranyában. Érdekes lesz követni ezt a folyamatot, hisz vannak még a faj számára alkalmas vízfolyások, főleg a megye nyugati részén.
Tartunk tőle azonban, hogy az új élőhelyeken való megjelenésüknek nem mindenki fog örülni! Országos szinten egy jogszabály már lehetővé teszi a hódok riasztását, sőt megfelelő engedélyek birtokában a gyérítését is.
Forrás: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány - Fotó: Bank László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kisfiú az év első babája,...
- Traffipax pénteken Mohácson és környékén
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Valakinek jól indult az év: elvitték...
- A műszaki szakterülettel...
- Augusztus 20-án vehetünk végső búcsút...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Ismét az első negyvenben a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...

