Újabb pécsi iskolában jelent meg a koronavírus, több osztály távoktatásban tanul
2020. szeptember 22. kedd 16:05

Pozitív lett az egyik tanár koronavírustesztje a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiumában, az érintett osztályok számára karantént és távoktatást rendeltek el, közölte az iskola honlapján az intézmény igazgatója.
Lantos Károly azt írta, "ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy a mai napon iskolánk egyik tanárának pozitív lett a Covid-19 tesztje.
A járványügyi előírásoknak megfelelően az érintett osztályoknak ezen a héten 26-a (szombat) 24:00-ig a Pécsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya elrendelte a karantént, távoktatásukat a Classroomon keresztül megszerveztük."
Ez már a harmadik pécsi iskola, ahol megjelent a koronavírus.
Korábban szintén egy tanár kapta el a fertőzést a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolájában.
Ott azokat a gyerekeket, akik kapcsolatba kerültek vele, haza kellett küldenie az iskolának.
Úgy tudjuk, hét osztályról volt szó.
Ezt megelőzően a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma egyik 12. évfolyamos diákjának volt pozitív a koronavírus tesztje.
Az érintett osztály és tanárok szintén karanténba kényszerültek.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Németországból diagnosztikai eszközt...
- Életének 85. évében elhunyt Bertók...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...