Újabb háromezer ember munkához jutását segíti Baranyában a kormányhivatal
2021. október 07. csütörtök 08:45

Újabb háromezer baranyai álláskereső számíthat támogatásra a 2015-ben elindult, azóta tizenötezer álláskeresőt segítő "Út a munkaerőpiacra" elnevezésű európai uniós program segítségével - közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal.
Emlékeztettek: a 2015-ben elindult, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 14,2 milliárd forintos keretéből megvalósuló program célja a 25 év feletti álláskeresők, inaktívak, alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságának javítása, a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépésük elősegítése.
A közlemény szerint Baranya megyében a program segítségével eddig az eredetileg célul kitűzött tizenkétezer helyett már több mint tizenötezer ember kapott támogatást.
A kommünikében Horváth Zoltán (képünkön) kormánymegbízottat idézve kiemelték: a források eddigi hatékony felhasználásának is köszönhető, hogy a program bővülhet, és annak keretében Baranyába további 1,6 milliárd forint érkezik.
Mindez jövő év végéig még csaknem háromezer ember foglalkoztatási támogatását teszi majd lehetővé.
Jelezték: a vállalkozások már igényelhetik az alacsony iskolai végzettségű álláskeresőknek szóló "munkatapasztalat szerzést elősegítő" és a legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőkre vonatkozó támogatást. Előbbi három, utóbbi hat hónapra biztosít forrást.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a támogatásokkal kapcsolatos részletes feltételekről a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain kapnak információt az érdeklődők.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pénteken nyit a pécsi jégpálya,...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Mit érdemel az a pécsi bűnös, aki...
- Baranyában kilőtt vaddisznóban...
- Emlékforrást állítottak a budai Várban
- Újraindul a vonatforgalom Pécs és...
- Kétmilliárdos beruházással bővítik a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...

