Újabb és újabb ötletekkel áll elő Vörösné Deák Andrea, majd meg is valósítja ezeket

2017. január 29. vasárnap 16:09

Újabb és újabb ötletekkel áll elő Vörösné Deák Andrea, majd meg is valósítja ezeket

Játszóterek felújítása, baba-mama szoba kialakítása, jótékonysági akciók és számos program köthető a bári és mohácsi kötődésű Vörösné Deák Andrea nevéhez. Munkatársaival együtt a Mosolymanó Egyesületet egy játszótéri csoportosulástól indulva napjainkra a Pécs egyik legsokoldalúbb szervezetévé tette. Nem is csoda, hiszen egy hiperaktív személyiségről van szó, legalábbis gyógypedagógus barátnője szerint.  

- Mikor fordult a civil világ felé? 

- Már középiskolás koromban is szerettem intézkedni, segíteni mások problémáinak megoldásában - válaszolta Vörösné Deák Andrea (képünkön). - Később a helyzet csak fokozódott, az egyik gyógypedagógus barátnőm szerint hiperaktív vagyok. Egyszerre több dologgal foglalkozom, például minimum két könyvet olvasok. A klasszikus civil világ azt követően ért utol, hogy Mohácsról Pécsre költöztem. Kicsit már az egyetemen is nyüzsögtem, majd panelba költözve bevállaltam az épületi küldött szerepkört, amely már tíz éve tart. Közben jött a Mosolymanó Egyesület, a negyedik „gyerekem". 

- Hogyan kezdődött a Mosolymanó története? 

- 2009-ben alakultunk játszótéri szülőkből, nagyszülőkből, azonban már ezt megelőzően is szervezkedtünk. Megtapasztaltuk, ha mi nem lépünk, akkor lassú a problémamegoldás. Ma már tudom, ezt nevezik aktív állampolgárságnak.

Álmodni kell

- Sokszor egy-egy tagunk ír, hogy mivel lehetne foglalkozni - válaszolta az ötletek megszületésével kapcsolatos kérdésünkre. - Így kezdtük el például gyűjteni a kidobásra szánt, de jó állapotú játékokat, amelyekből karácsony és húsvét előtt az igazoltan rászoruló családok válogathatnak, természetesen ingyen. Az egyesületnél dolgozó kollégák - akik egyébként mind közfoglalkoztatottak - nagyon jó javaslatokkal állnak elő. Ők vetették fel, hogy a sálak mellé tegyünk ki pulóvereket, kabátokat is közterületre. 
A saját ötleteim pedig szembe jönnek velem az utcán, vagy a közösségi oldalon. A lényeg, hogy nem szabad gazdátlanul hagyni egy problémát. Merni kell álmodni!

- Miként határozható meg az egyesület feladata? 

- Városrészi, közhasznú egyesület vagyunk. Elsősorban a kertvárosiak életét akarjuk szebbé, tartalmasabbá tenni. Nagyon fontos a folyamatos jelenlét, 2014. óta az önkormányzat segítségével a heti minimum ötven órát nyitva tartó Mosolymanó Családi Központot vezetjük. Itt napi programokat tartunk, ahol minden korosztály megfordul, naponta nagyjából ötven-száz fő. Szeretnénk ezt a továbbiakban is folytatni.

Többek közt jógát, a gyermeknek önvédelem oktatást és dúdoldát, valamint logopédiát, kreatív klubokat, idősek tornáját és hastánc foglalkozásokat is szervezünk. A babás programjaink erősnek mondhatóak. Egy nyugdíjas védőnő, Pál Gyuláné Maja nevéhez kapcsolódik a várandós torna, a babamasszázs, illetve a saját fejlesztésű torna babáknak és mamáknak. A Kertvárosi Babahordozó Klubot és számos más foglalkozást Kutasné dr. Somoskői Zsuzsanna gyerekgyógyász rezidens vezeti, aki speciális esetekben is tud segíteni. Büszkén mondhatom, hogy „babás berkekben" fogalom mindkettőjük neve. Büszke vagyok arra is, hogy a napokban baba-mama szobát adhattunk át a kormányhivatal Mártírok útján lévő ügyfélszolgálatán. 

Több mint harminc játszóteret újítottunk fel, partnerszervezetünkkel, a Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesülettel közösen pedig felhívtuk a figyelmet a kutyagumi okozta problémákra.

Jótékonysági programunk több éves múltra tekint vissza. Száznál is több, igazoltan rászoruló család regisztrált nálunk, ez körülbelül 400 főt jelent. Nekik havonta tartunk ingyenes ruhaosztást, ahol saját igényeik szerint válogathatnak a behozott adományokból. Ezen felül bútor, háztartási gépekben, baba-gondozási felszerelésben is tudunk rendszeresen segíteni.

Névjegy

Vörösné Deák Andrea Bárban született, az általános és középiskolát Mohácson végezte el. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem műszaki karán folytatta mérnök-informatikus, majd tanár szakon. Több mint tíz éve tanít az egyik szakközépiskolában, e mellett a Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet igazgatósági tagja. A Mosolymanó Egyesületet megalakulása, 2009. óta vezeti. Szabadidejében verseket ír. Három gyermekével Kertvárosban él. 

A városvezetés részéről támogató a hozzáállás irányunkba. Talán érzik, hogy nem politikai feladatokat látunk el, hanem közösséget építünk.

- Ha már politika! Mint ismert, 2014-ben az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) színeiben kérte a választók szavazatait. Ha úgy hozná az élet, vállalna újra képviselő-jelöltséget? 

- Nem szeretnék beszállni a politikába. Emberekhez kötődőm és nem eszmékhez. Korábban azt gondoltam, mennyivel egyszerűbb lenne képviselőként eredményeket elérni. Ma már tudom, hogy számomra a politika túl sok keretet, korlátot adna.

- Merre tovább, milyen tervei vannak?

- Jelenleg három részmunkaidős állásom van, közben önkéntesen, fizetés nélkül dolgozom az egyesületben, és persze terelgetem három gyermekemet, ez a legfontosabb feladatom. Szeretnék főállásban foglalkozni fiatalokkal. A tanítás mellett a szervezésből, vezetésből, ötletelésből is kivenném a részem. Jó lenne kicsit felfordítani a világot. Természetesen az egyesület vezetését is folytatnám tovább, hiszen ez szerelem, ezt nem lehet abbahagyni.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva