Új várost faragnának Újvárosból: felújítanák az épületeket, az utcákat és a parkolókat
2016. május 10. kedd 16:29

Félmilliárd forintot fordít az önkormányzat az újvárosi városrész rendbetételére, ha megérkezik a remélt pályázati segítség. Teljesen felújítanák a több mint hatvan éve kialakított lakótelepet.
Az ötvenes években rohamtempóban húzták fel a lakótelepet az Újvárosban a munkások. A sietség oka az volt, hogy az akkori elképzelések szerint Mohácson épült volna fel a Dunai Vasmű, ám a politika közbeszólt, a szocialista tábor Tito Jugoszláviájával viaskodott, s biztonsági megfontolásból a gyárat végül a határtól jóval távolabb, Dunaújvárosba telepítették.
A szolgálati lakásoknak szánt tömbházak viszont addigra már álltak, sőt, állnak ma is. Kis túlzással jórészt olyan állapotban, ahogy anno megépültek, de nemcsak az épületekre, a teljes városrészre ráférne egy alapos ráncfelvarrás.
Ha minden jól megy, erre már a közeli jövőben sor kerülhet, az önkormányzat ugyanis benyújtott egy pályázatot, amelyet ha kedvezően bírálnak el a döntéshozók, félmilliárd forint érkezhet a negyed felújítására.
A tervek szerint az összegből több mint félszáz, lestrapált, korszerűtlen, szociális bérlakásokként hasznosított ingatlan rekonstrukcióját végzik el.
A külcsínre is gondot fordítanak, a keretből ugyanis a városrészben futó utakat, járdákat, parkolókat és a zöldfelületeket is felújítják, ami az ott lakók életminőségének javítása érdekében.
M. B. - Fotó: instantstreetview.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

