Új bemutatókkal is készül a pécsi Bóbita Bábszínház
2024. szeptember 24. kedd 14:46
Három premierrel, egy felújított darabbal és a korábbi években bemutatott produkciókkal készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház.
A baranyai vármegyeszékhelyen több mint hatvan esztendeje működő intézmény évadajánlója szerint elsőként október 5-én tekinthet meg új előadást a közönség. A négy éven felülieknek szóló, Aranyszívű Juliska című darabot Sramó Gábor rendezi, és Papp Melinda írta a magyar népmese alapján. Az előadásban Szalai Barbara, Papp Melinda, Várnagy Kinga, Szabó Dalma működik közre.
Novembertől tekinthető meg a Markó Róbert tollából megszületett A kőszív című, megható, öt éven felülieknek szóló történet. A Papp Melinda, Szalai Barbara, Arató Máté, Matta Lóránt, Rácz Attila szereplésével színre kerülő, a vásári komédia köntösébe bújtatott darabban a feleségével és gyermekeivel nagy ínségben élő Szénégető Péter egy nap elindul, hogy gazdagságért, palotáért, pénzért elcserélje a szívét kőszívre, de kiderül, hogy ami az életben az igazán fontos, az "valahol a szívünk táján" van.
Jövő tavasszal mutatják be Andersen klasszikusa nyomán a Pöttöm Panna című darabot a négy éven felülieket megcélozva. A művet Schneider Jankó, a rendező írta át bábszínpadra, a darabban Szalai Barbara, Várnagy Kinga, Szabó Dalma, Novák Flóra, Arató Máté, Rácz Attila és Tatai Gergő szerepel.
A műsoron tartott előadások között lesz a többi között a Dzsungelmese, avagy Kisoroszlán keresi a sörényét című, felújított darab, valamint a Lenka és Palkó, a Szép Cerceruska, a Pityi Palkó, valamint komplex színházi nevelési előadásként Az ajándék.
Mindezeken túlmenően a Kacor király, a népszerű Torzonborz és a holdrakéta, Az elveszett szaloncukor, a Menjünk, menjünk Betlehembe! is a repertoár részét képezi majd, ahogy az olyan közkedvelt "pöttömszínházi" produkciókat is játsszák még, mint a Szivárványhinta, a Tipegő-topogó, az Icurka-picurka, a Cini-cini muzsika, a Dödölle.
A bábszínház az előadások mellett óvodásoknak és iskolásoknak kézműves- és bábkészítő foglalkozásokat, összművészeti előadásokat, szabadtéri játékokat kínál, továbbá az ifjúsági és a felnőtt korosztályt foglalkoztató témákat bemutató programokat is tart.
A teátrumban idén és jövőre is nyílik kiállítás: szeptember 14-én centenáriumi kiállítással tisztelegnek a 100 éve született híres bábművész, Kós Lajos emléke előtt, január 11-től pedig a Robin Hood című előadás díszleteiből és bábjaiból nyílik tárlat a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben működő bábszínház épületében.
Az előző évben a társulat 232 előadásán csaknem 32 ezer nézőt látott vendégül, művészei a székhelyen kívül közel hetven - köztük öt külföldi - helyszínen léptek fel - tájékoztatta az MTI-t az intézmény.
Az előadásokról, a jegy- és bérletárakról részletes tájékoztatás az intézmény honlapján, a bobita.hu címen olvasható.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy teherautó Majs és...
- Hűvös, borongós éj után egy kis...
- Arany diplomát és kupát vehetett át...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mohácson pénteken emlékeznek meg az...
- Kitüntették helytállásáért az...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Valószínűleg csak az ünnepek után...
- Több száz programmal várják a...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...