Túlbútorozott, balesetveszélyes sétálóutca - panaszkodó boltosok, gyalogosok, kerékpárosok
2013. június 30. vasárnap 17:48

Kedves színfoltjai az elegáns bútorokkal kialakított kerthelyiségei Mohácsnak. A területfoglalókkal eddig nem is volt más baja a mohácsiaknak, mint az, ha késő estébe nyúlóan hangoskodtak, randalíroztak a vendégeik, de idén már a panaszok többoldalúak.
A sétálóutcai kerthelyiségek némelyike már a tavaszi kitelepedésekor kiváltotta a szomszédos üzletek tulajdonosai nemtetszését. A kirakatok mentén ugyanis konkrétan egy vállalkozó nem hagyott semmi helyet, így a kereskedők azért háborognak, hogy az árukínálatuk reprezentálása értelmét veszti.
Nem elégedettek az utcában babakocsival, aprócska gyerekekkel sétálók, a gyalogosan arra közlekedő felnőttek, és a kerékpárosok sem a kialakult helyzettel. Járókelők és kereskedők egybehangzóan állítják, hogy naponta akár többször is előfordulnak kisebb balesetek. Felváltva éri baj az utcában szlalomozva, egymást, és a bútorokat kerülgető gyalogost, vagy a kerékpárost. Szerencsére gyereket eddig még nem ért baleset.
Természetesen örökzöld téma Mohácson az, hogy kerékpárral lehet, vagy nem lehet a sétálóutcában tekerni. Volt időszak, amikor ezt kategorikusan tiltották, sőt, a rendőrség büntetéseket is sorra mért a nyeregbe maradókra. Aztán enyhült a szigor, legalább is már nem rendszeres az ellenőrzés. Az viszont tény, hogy kerékpárosok nélkül sem kimondottan egyszerű átjutni a sétálóutca közepén.
A helyzet rendezését szorgalmazva a legutóbbi képviselő-testületi ülésen interpellált Winternitz Ferenc képviselő. Hírportálunk értesülése szerint a problémát jelezve több aláírással levelet juttattak el a polgármesteri hivatalba az érintet kereskedők is.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...

