Tovább csökkent az állástalanok száma Mohácson, egyes szakmákban munkaerőhiány van
2016. június 16. csütörtök 16:03

Ismét csökkent a munkanélküliek száma Mohácson és térségében, tavalyhoz képest több mint ezer fővel. Egyes szakmákban egyenesen hiány alakult ki, mások mellett a szakácsok, sofőrök bármikor el tudnak helyezkedni.
Kedvező fejlemények mutatkoznak a városban és térségében a foglalkoztatásban. Amint arról Józsa-Dénes Zsolt, a járási hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője a legutóbbi képviselő-testületi ülésen beszámolt, ismét jelentősen csökkent a regisztrált álláskeresők száma.
Míg 2010-ben 3603-an kerestek munkát, tavaly 2465-en, közülük 1072-en élnek Mohácson.
Mindezzel párhuzamosan tavaly a bejelentett összes (támogatott, közfoglalkoztatást is tartalmazó és nem támogatott,) álláshelyek száma 4,9 százalékkal, 3440-re növekedett. A nem támogatott álláshelyek száma ugyan csökkent, de még így is jelentősen, nyolcvanegy százalékkal magasabb volt a 2013-as adatnál. 2015-ben egyetlen foglalkoztató jelentett be csoportos leépítési szándékot 25 főre vonatkozóan, de bejelentésével egy időben pályázatot nyújtott be egy munkahelymegőrző programra, így az elbocsátásokra végül nem került sor.
Józsa-Dénes Zsolt arról is szólt, hogy egyes szakmákat illetően egyenesen hiány van a munkaerő-piacon:
- Például gépkocsivezető-, villanyszerelő-, fémes szakmunkás-, szakács-, felszolgáló-állásokra folyamatos a munkáltatói kereslet, de a feldolgozóiparban vagy betanított munkára bármikor elhelyezkedhet, aki dolgozni akar - fogalmazott.
- Az ülésen Szekó József, Mohács polgármestere a téma kapcsán arról szólt, hogy rövidesen megkezdődik a termelés a vágóhídon, ahova több mint hatszáz embert vesznek majd fel. Ennek kapcsán kiemelte, az önkormányzat célja, hogy minél több embert az elsődleges munkaerő-piacra irányítson.
Hozzátette, terveik szerint az eddigiekkel szemben jóval kevesebb közfoglalkoztatott számára kínál majd munkalehetőséget a város, így azt javasolja az érintetteknek, éljenek a lehetőséggel, s jelentkezzenek a munkaerő-toborzást már megkezdett húsüzembe.
Képünk illusztráció.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...

