Tömegbaleset miatt lezárták Szebénynél az M6-os sztrádát
2024. november 21. csütörtök 07:28
Frissítve: 2024. november 21. csütörtök 08:53

Frissítve: öten szenvedtek sérüléseket. Három helyszínen történt baleset az M6-os autópálya 175-ös és 176-os kilométerszelvénye között, Szebény térségében, a Budapest felé vezető irányban csütörtökön reggel.
Az első helyszínen öt, a másodiknál négy, a harmadiknál szintén négy gépkocsi ütközött össze.
A mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, áramtalanították a járműveket. A balesethez több mentőautó, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is érkezik, a tűzoltók pedig melegedőbuszt is kértek a helyszínre.
Az érintett útszakaszt lezárták a hatósági beavatkozás idejére.
Szántó Valentin, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a balesetek során tizenhárom személyautó és egy tehergépjármű károsodott, a helyszínelés eddigi adatai szerint öt ember sérült meg.
A sajtóreferens arra kérte a közlekedőket, ha tehetik, Budapest irányába ne hajtsanak fel az M6-os, illetve M60-as sztrádaszakaszra Baranyából; a balesetekkel érintett szakasz előtt amúgy is alsóbbrendű utakra terelik a forgalmat.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Elstartolt a pucér meteorológia,...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...

