Többször is lezúzta felesége autóját egy baranyai férfi
2021. március 15. hétfő 11:03

Menet közben többször nekiment autójával párja gépkocsijának egy 37 éves férfi. A siklósi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Közúti veszélyeztetés miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 37 éves drávaszerdahelyi férfi ellen.
A férfi 2020. október 6-án kora délután Drávaszerdahely irányából Kémes irányába közlekedett a személygépkocsijával, majd a drávacsepelyi elágazásnál áttért a szembejövő sávba, és a felesége által vezetett gépjárművel szemben haladt.
A felesége azért, hogy az ütközést elkerülje bekanyarodott Drávacsepely irányába, azonban a férfi a bekötőúton utolérte, majd hátulról nagy erővel az autónak ütközött.
Ezt követően a gépkocsi mellé hajtott, és oldalról is a másik járműnek ütközött. A felesége végül autójával megállt az egyik drávacsepelyi ház kapubejáróján, azonban a feldühödött férfi az álló járműnek is nekitolatott.
A férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd előállították a rendőrkapitányságra, és kihallgatták gyanúsítottként.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

