Több százan zarándokoltak Mohácsról és Bátaszékről útra kelve a bátai kegyhelyre
2025. szeptember 22. hétfő 12:27

Az Eucharisztia előtti hódolat jeleként minden évben kétutas zarándoklat indul a bátai kegyhelyre. Idén szeptember 20-án is sok százan keltek útra gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről, hogy a remény szentévében is elvigyék személyes és közösségi kéréseiket a Szent Vér-ereklyét őrző kegyhelyre.
Ebben az évben a krisztusi baráti közösségekért ajánlották fel a zarándoklat kegyelmi ajándékait. A bátai kegyhely szabadtéri oltáránál ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök és a jelen lévő papság.
Báta hazánk egyetlen Szent Vér kegyhelyeként már a középkorban is jelentős zarándokhely volt, mely a számos Mária-kegyhely mellett az Eucharisztiára irányítja a figyelmet.
A Pécsi Egyházmegye hívő népe 2014 óta zarándokol a bátai kegyhelyre tisztelete jeléül. A kezdeti szándékok egyike volt, hogy felhívják a figyelmet hazánk egyetlen és több mint hatszáz éves Szent Vér kegyhelyének hitbéli és történelmi jelentőségére.
A középkori bátai apátságot ugyanis a Szent Vér ereklyéje tette országszerte híressé, a magyar királyok is gyakran kerestek fel a hadjáratokat megelőzően. A török pusztítás következtében azonban mind a bencés apátság, mind pedig az oltalma alatt álló ereklye megsemmisült.
Az 1939-ben felszentelt bátai kegytemplom ma látható Szent Vér ereklyéje tulajdonképpen a garamszentbenedeki apátság tulajdonában levő vérereklye egy darabkája, mely 2017. szeptember 16-án került Bátára Viliam Judák nyitrai püspök adományának köszönhetően. Az ereklye annak a kendőnek egy kicsiny részlete, amely a hagyomány szerint Jézus arcát takarta a sírban, s amelyet a vallásos tisztelet Veronika kendőjének nevez.
A zarándokok - köztük sok kisgyermekes, babakocsit toló család - idén igazi nyári időjárási körülmények között tették meg a rövid pihenőkkel megszakított, Mohácstól 22, illetve Bátaszékről 11 kilométeres távolságot a kegyhelyig, ahol Sümegi József diakónus fogadta az érkezőket.
A kegyhelyen a hívek egész nap imádkozhattak az Oltáriszentség előtt, a zarándoklat ünnepi szentmiséjét a kegyhely szabadtéri oltáránál, a Szent Vér-ereklye közelségében ünnepelték. A szentmise hagyományosan a bazilikát körbeölelő eucharisztikus körmenettel zárult.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Húsz éles bevetésen vett részt a...
- Balasetveszélyessé váltak a fák az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Betlehemet legóból: várják a gyerekek...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

