Több pénz jut a busójárásra: Mohács is részesül a vidéki fesztiválokra szánt pluszkeretből
2016. április 08. péntek 16:36

Az idei busójárás költségvetése mintegy 28 millió forint volt, a következő télűző népszokás megrendezésére még több pénzt fordíthatnak a szervezők, ugyanis a vidéki fesztiválok támogatására szánt, most megemelt keretből Mohács is pluszpénzre számíthat. Minderről a szaktárca vezetője, Balog Zoltán beszélt.
Mások mellett a Zempléni Fesztivál, a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Művészetek Völgye (Kapolcs) is plusztámogatáshoz jut abból a 250 millió forint összegű keretből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) hozott létre a vidéki és határon túli magyar fesztiválok támogatására az idei költségvetésben.
A vidéki fesztiválok támogatását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fesztiválfinanszírozásra fordítható keretét ezzel egyidejűleg 200 millió forinttal emelte meg a minisztérium, a vidéki és határon túli fesztiválok így összesen 806 700 000 forint állami támogatásban részesülhetnek. Az EMMI célja a támogatás növelésével a kulturális decentralizáció és a vidéki művészeti fesztiválélet erősítése - közölte a kultúráért felelős államtitkárság.
A keretből pluszforráshoz jut 2016-ban többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozó, az Ördögkatlan Fesztivál és a mohácsi busójárás is.
A kulturális kormányzat közvetett célja a fesztiválok támogatásával a kulturális turizmus és az erre épülő iparágak erősítése.
A néhány esztendeje még mindössze tízmillió forint körüli összegből megrendezett busójárásra - az egyre növekvő érdeklődéssel összefüggésben - idén mintegy 28 millió forintot fordított a város.
A büdzsé bevételi oldalának gerincét az árusoktól befolyó bérleti díjak, valamint az NKA támogatása jelentik. Utóbbitól idén kilencmillió forintot jelentett, ez az összeg emelkedik idén - egyelőre pontosan nem meghatározott mértékben, de várhatóan jelentősen. A plusztámogatást többek között újabb programok rendezésére, technikai eszközök beszerzésére fordíthatják a szervezők.
A busójárás egyébként rendre nullszaldós, vagyis a kiadások megegyeznek a bevételekkel.
M. B. - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Csak „nyugodtság", emberek, vallja...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Jelentkezőket várnak a...

