Több az ittas vezető, ezért fokozzák az autósok ellenőrzését Mohácson és környékén
2017. május 17. szerda 16:58

Jelentősen emelkedett tavaly az ittasan okozott balesetek száma a Mohácsi Rendőrkapitányság illetékességi területén, s az ellenőrzések során is majd' kétszer annyi piás sofőr akadt fent a rostán, mint egy esztendővel korábban. Idén tovább folytatják a rendőrök az ittas vezetők kiszűrését célzó akciókat.
Tavaly éppen kétszer annyian, 12-en okoztak ittasan balesetet a Mohácsi Rendőrkapitányság területén, mint 2015-ben, derült ki a rendőrség beszámolójából a legutóbbi képviselő-testületi ülésen.
A roppant kedvezőtlen fejlemény nyomán a városban és a környékén is bevezették a rendőrök az úgynevezett finn módszeres ellenőrzést, amelynek a lényege, hogy egy-egy ellenőrzési pontnál minden járművet megállítanak, és az összes sofőrt megszondáztatják.
Ennek meg is lett az eredménye, 2016-ban 124 vezető esetében mutatott pozitív értékeket a szonda, ez szintén duplája az egy évvel korábbi adatnak. Közülük 73 személy esetében kezdeményeztek büntetőeljárást.
A rendőrség - amint az magunk is tapasztalhatjuk - idén tovább fokozza az ittas sofőrök kiszűrésére irányuló ellenőrzéseket, azaz még gyakrabban számíthatunk arra, hogy megállítanak és megszondáztatnak bennünket.
A kapitányság területén egyébként tavaly a balesetek (240-ről 242-re), és az ezekben megsérültek száma (51-ről 54-re) is enyhén emelkedett.
Csak Mohácsot vizsgálva viszont éppen ellentétes irányuló volt a változás, a város területén 2016-ban 13 személyi sérüléses karambolt történt, míg egy évvel korábban ennél éppen tízzel több.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...

