Tízéves kislányra lőtt airsoft-fegyverével egy férfi Pécsett

2026. február 06. péntek 12:12

Tízéves kislányra lőtt airsoft-fegyverével egy férfi Pécsett

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2025. január 16-án kelt ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt jogerősen egy év három hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását kettő évi próbaidőre felfüggesztette.

 

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi - a cselekmény elkövetésének idején - egy pécsi airsoft-pályát vezetett. 2020. augusztus 20-án 11 óra 20 perc körüli időben a vádlott az airsoft-pálya szélén lévő padnál tartózkodott a pályán lévő játékosokkal együtt.

A vádlottat már korábban is zavarta, hogy az airsoft-pálya melletti erdei úton két gyerek quadokkal közlekedik.

Ezért vállhoz emelt airsoft-fegyverrel, célzott lövéssel rövid sorozatot adott le a quaddal közlekedő és mozgásban lévő tízéves lány feje irányába, legalább 8, legfeljebb 20 méter távolságról.

A gyerekkorú sértett bukósisakot vagy más, arcát vagy fejét védő eszközt nem viselt. A lövedék eltalálta a fejét, aminek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést, a jobb szem tompa traumáját szenvedte el.

A sértettnél a lövedék becsapódása következtében a lövedék lassulási energiája áttevődött a környező lágyrészekre, és ennek következtében a kötőhártya, alsó szemhéj és elülső csarnokvíz bevérzését, valamint részleges üvegtesti gél bevérzést szenvedett el. A tényleges gyógytartam 7 nap volt.

A vádlott szándéka eshetőlegesen súlyosabb sérülés okozására is kiterjedt, tekintettel arra, hogy védőeszközt nem viselő, gyermekkorú sértett fejére adott le célzott lövéssel rövid sorozatot.

Amennyiben a lövedék nem az ínhártya (szemfehérje) területét éri, hanem közvetlen a pupilla területét, abban az esetben igen nagy valószínűséggel a vádlott által kilőtt lövedék becsapódása áthatoló szemsérülést eredményezett volna

. Ezen esetben nyolc napon túl gyógyuló sérülésen kívül maradandó fogyatékosság is kialakult volna. Ez abban az esetben következett volna be, ha 1 centiméterrel beljebb, a pupilla irányában éri a lövés a gyerekkorú sértettet.

Az ítélet jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék