Tizenöt millió forintot nyert múzeumunk új, állandó kiállítása létrehozásának II. ütemére
2013. október 22. kedd 18:20

Mint ismert, a tavaly átadott, impozáns Kanizsai Dorottya Múzeum állandó kiállítását több mint 400 négyzetméteren igyekeznek kialakítani: egy igazán színvonalas, sokoldalú tárlat összeállítása roppant költségigényes, ezért is pályázott külső támogatásra önkormányzatunk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál.
A szaktárcától érkezett friss értesítésben az áll: a kultúráért felelős államtitkárság 15 millió forinttal támogatja az elképzelés megvalósítását. Mint ismert, a 2011-es Alfa-pályázaton a forgatókönyv elkészítésére, látványtervre és műtárgyvédelmi előkészítésre kapott már támogatást önkormányzatunk.
Annak érdekében, hogy a kulturális létesítmény magas látogatószámot érjen el, változatos eszközökkel kell e múzeumi térbe csábítania a közönséget. Ennek szellemében a „házigazdák" igazán sokszínűen igyekeznek az érdeklődők elé tárni városunk kultúrkincsét.
Korábban megírtuk: a nemzetiségi bázismúzeum markáns szerepet szán a különböző, Magyarországon élő délszláv népcsoportok bemutatásának.
Önálló egységet képez, de egyben össze is köti a délszlávok és Mohács helytörténetét a busók és a busójárás témaköre, valamint városunk helytörténete. Ez utóbbi egység az 1526-os csatával kezdődik és a török kiűzését követő nemzetiségek megjelenésével, a városban betöltött szerepével, egységesülésével folytatódik, ha időben akarjuk elhelyezni, nagyjából a XX. sz. közepéig.
A minisztériumból érkezett levél rögzíti továbbá, hogy a támogatási összeget milyen feladatok megvalósítására kell felhasználni: a Kanizsai Dorottya Múzeum új állandó kiállítása második ütemére, mely a magyarországi délszláv nemzetiségeket és a busójárást bemutató kiállításrészeket fedi. Ezen felül saját intézményi honlap létrehozását szintén szorgalmazzák.
- A pályázat eredetileg nagyobb mértékű támogatásra lett benyújtva, ezért a kapcsolódó forgatókönyvet át kell dolgoznunk, hogy a megítélt összeghez igazítsuk - kommentálta a döntést Ferkov Jakab, a múzeum igazgatója, hozzátéve: a változtatásokat a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal folytatandó szakmai konzultáció keretében fogják végrehajtani.
Képünkön: a múzeum megnyitása óra igen színvonalas időszaki kiállításokkal is várja a látogatókat.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

