Tizennégy évre ítéltek gyilkosságért egy férfit Pécsett
2021. április 30. péntek 12:46

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 14 év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen azt a férfit, aki 2019-ben egy baltával megölte barátját a Tolna megyei Bátán.
A Pécsi Ítélőtábla az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 61 éves vádlott 2019. október 17-én egész napos közös italozás után vele egykorú barátját az otthonába hívta, ahol - a bíróság által megállapított tényállás szerint - egy baltával többször fejbe vágta.
Az áldozat nyílt koponyacsonttörés és agyzúzódás következtében meghalt.
A gyilkos ezután a holttestet a bejárati ajtón keresztül kihúzta az udvar hátsó részébe, ott elszáradt növényeket és téglát hordott rá. Később a holttestet az ingatlana hátsó részén található egyik pincébe vonszolta, a sértett ruhadarabjait pedig a holttest szállítására használt zöld szőnyeggel együtt bedobta az udvaron lévő tíz méter mély aknába.
Azért, hogy cselekményének ne maradjon nyoma, a házban kitakarított, fertőtlenítős vízzel felmosott, a füves területen a földet felásta és átforgatta, illetve az elkövetéshez használt baltát is elrejtette.
A vádlott később mészhidrátot is szórt a holttestre, majd ismét elfedte elszáradt növényi törmelékkel és a pincében található lomokkal.
A sértettet a vádlott volt barátnője kezdte el keresni, sikertelenül, végül a holttestet a nyomozóhatóság találta meg tavalyelőtt október 25-én.
A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a vádlottat elhagyta a barátnője, aki a sértetthez költözött, és a férfi ezt nem tudta feldolgozni - írta közleményében a bíróság.
Az ügyben első fokon tavaly ősszel ítéletet hirdető Szekszárdi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 11 év szabadságvesztésre ítélte.
A ítélet ellen az ügyész súlyosítás miatt fellebbezett, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. A fellebbviteli főügyészség másodfokú indítványában azt kérte, hogy a bíróság a bűncselekményt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítse, és a vádlottat hosszabb tartamú szabadságvesztéssel sújtsa.
A Pécsi Ítélőtábla az ügyben pénteken megtartott ülésen - az ügyészi indítvánnyal egyezően - az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 14 év szabadságvesztésre ítélte.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...
- Nézze meg, milyen idő várható a...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Magyarország, szeretlek! A mohácsi...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Három település tűzoltói oltottak egy...

