Tizenhat milliót nyúltak le egy vállalkozás számlájáról
2021. február 01. hétfő 18:30

A Pécsi Járásbíróság vasárnap elrendelte két budapesti férfi letartóztatását egy hónapra, információs rendszer felhasználásával elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak bűntársaikkal 2020. június 10. napját megelőzően az interneten olyan e-maileket küldtek, mellyel azt a látszatot keltették, hogy egy bank kereste meg a sértetteket az intézménynél vezetett bankszámlájukhoz tartozó adatok egyeztetése céljából.
E módszerrel megszerezték egy sértett férfinak az egyik banknál vezetett számlájához, bankkártyájához tartozó adatokat, majd azok segítségével 2020. június 10. napján kora délután, egy - általuk felügyelt, de nem általuk vezetett látszólagos vállalkozás - másik banknál vezetett folyószámlájára 16.100.000 forintot utaltak át, majd a gyanúsítottak harmadik társa - az egyik gyanúsított kíséretében, a másik tudtával - még ezen a napon, délután 400.000 és 800.000 forintos részletekben, a bűncselekményből származó összeget felvette, melyet a gyanúsítottak ismeretlen arányban egymás között elosztottak.
Az eljárásnak ebben a szakaszában alaposan tartani lehet attól, hogy ha a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén, a bizonyítást az eljárásban résztvevő más személyek megfélemlítésével, jogtalan befolyásolásával igyekeznének megnehezíteni, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.
A bíróság határozatát az ügyész, az egyik gyanúsított és védője tudomásul vették, rá vonatkozóan a végzés végleges. A másik gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így e gyanúsítottra a bíróság határozata nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...

