Terepjárókkal tapostak le egy baranyai tájvédelmi körzetben lévő legelőt
2021. március 17. szerda 12:23

A szigetvári nyomozók eljárást indítottak az ellen a két férfi ellen, akik terepjáróikkal tettek kárt egy tájvédelmi földterületben Magyarlukafán.
Egy férfi tett bejelentést hétfőn délelőtt a rendőrség ügyeletére arról, hogy Magyarlukafa településen a mezőgazdasági területét traktorral letaposták.
Az elvégzett adatgyűjtést követően a rendőrök beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket.
A gyanú szerint a 43 éves somogytarnócai férfi, valamint 22 éves szuloki társa március 14-én 16 óra 45 perc körül a sértett kiemelt tájvédelmi területhez tartozó legelőjét terepjárókkal szándékosan megrongálták.
Az esettel összefüggésben a rendőrök három járművet lefoglaltak, a két férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki.
Mindketten elismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését, és elmondták azt is, hogy megbánták tettüket. Ellenük rongálás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

