Szomszédharc Pécsett: késsel és baseballütővel kergették egymást
2021. március 10. szerda 10:38

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik baseballütővel és késsel kergették egymást Pécsett.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság két helyi férfi ellen.
Egy pécsi nő tett bejelentést január 6-án 0 óra 4 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy fia egy késsel a kezében kifutott az utcára, mert a szomszédok belekötöttek.
A gyanú szerint a 24 éves férfi Pécsett, a Corvin utcában bekopogott a szomszéd lakás redőnyén, majd amikor azt felhúzták, betörte az ablakot és megütötte az ott lakó, szintén 24 éves férfit.
Ezt követően a bántalmazott férfi egy baseballütővel megkergette a támadót, miközben egy alkalommal meg is ütötte. A férfi beszaladt az otthonába, ahol magához vett egy konyhakést, majd ő kezdte el kergetni a szomszédot.
A helyszínre érkező rendőrök a két férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

