Szexuális beállítottságuk miatt vertek meg két férfit Pécsett
2021. november 27. szombat 09:19

A nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik két másik férfit azok szexuális beállítottsága miatt bántalmaztak Pécsett.
A pécsi nyomozók 2021. június 27-én egy 21 éves bostai és egy 26 éves kovácshidai férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A gyanú szerint a két férfi aznap hajnalban Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky és a Czinderi utca sarkán szóváltásba keveredett két másik férfival. Ezt követően többször megütötték, megrúgták vitapartnereiket úgy, hogy az egyik sértett eszméletét vesztette.
A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd elfogásukat követően előállították őket a Pécsi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság miatt indult ellenük büntetőeljárás.
A nyomozás során beszerzett információk alapján a bűncselekmény minősítése módosult, majd a nyomozást átvették a megyei rendőrök. Ismét kihallgatták a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a sértetteket azok szexuális beállítottsága miatt bántalmazták.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a két férfi ellen közösség tagja elleni erőszak, a 21 éves férfi ellen pedig súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt is nyomozott. A hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

