Szentmisével egészül ki a térdeplő férfiak imádsága Pécsett
2025. szeptember 03. szerda 16:45

A szeptember 6-án, immár 6. alkalommal megtartott elsőszombati rózsafüzérimát megelőzően 9.00 órakor szentmise kezdődik a székesegyház Corpus Christi kápolnájában. Ezt követően a program a székesegyház melletti Dóm téren folytatódik a szentolvasóval.
A közös imádságra a szervezők szeretettel hívják és várják a férfiakat, édesapákat a fiaikkal, illetve a nőket és édesanyákat is, akik a férfiakat körülvéve, állva végzik az imádságot. A szervezők kérik, hogy a résztvevők rózsafüzért, illetve szükség szerint térdeplőt hozzanak magukkal. Rossz idő esetén az imádságot a székesegyházban tartják.
Hagyományt teremtve, első alkalommal 2025. április 5-én tartották meg Pécsett a férfiak közös rózsafüzér-imádságát. A kezdeményezés a nyári hónapokban is folytatódott, kapcsolódva a korábbi években Lengyelországban, Horvátországban, Írországban és számos magyar településen is elindult, egyre népszerűbb imalánchoz, tanúságot téve katolikus hitünkről, valamint a férfiak, édesapák, férjek, nagyapák lelki tekintélyéről, amely arra hivatott, hogy a hit első tanúja legyen a családban, közösségben.
„Mária Szeplőtelen Szíve szövetségbe gyűjti szíveinket, fiai szívét, hogy lelki, kegyelmi támasza lehessünk családjaink, gyermekeink, közösségeink, Katolikus Egyházunk számára" - olvasható a szervezők szándékai között.
Képünk archív felvétel.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...

