Szent Flóriánra emlékeztek a mohácsi tűzoltók
2016. május 07. szombat 08:28

Szent Flóriánra emlékeztek Mohácson a tűzoltók és meghívott vendégeik. A rendezvényen a hivatásos állomány mellett a nyugdíjas tűzoltó kollégák is részt vettek.
Ünnepi beszédében May Károly tűzoltó alezredes tűzoltósági felügyelő emlékeztetett arra, mennyi néphagyomány és hiedelem kapcsolódok Szent Flórián tiszteletéhez és a magyar emberek tűzzel kapcsolatos félelmeihez. Mint elmondta a magyarság a régmúltban a családi otthont, a házat a benne élő emberekkel együtt a világmindenség középpontjának tekintette, a házban égő tűzzel - a ház lelkével - együtt. S bár az idők során sok minden megváltozott az emberek ma is félik a tüzet és várják a segítséget, ha mégis bekövetkezik a baj. A mohácsi tűzoltók pedig minden évben megemlékeznek Szent Flóriánról és az ő „katonáiról"akik ma is harcolnak a tűzzel -zárta gondolatait a felügyelő.
Az ünnepség keretében Bende Áron, a Mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tanulója Babits Mihály, Tüzek címe versét szavalta el a jelenlévőknek.
A hagyományokhoz híven, az ünnepi megemlékezés keretében koszorúzták meg Szent Flórián szobrát. Koszorút helyezett el dr. Kovás Mirella jegyző asszony Mohács Város Önkormányzata képviseletében, Mórócz Sándor a Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesülete képviseletében, Mezey Zoltán a FIRE-STOP Kft. és Fire-M Bt. képviseletében, valamint Sólya Gábor tűzoltó alezredes kirendeltségvezető és Horváth Etele tű. őrnagy tűzoltóparancsnok a Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviseletében.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem - Fotó: Till Gábor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...

